HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Másodfokon a miskolci szegregációs próbaper

betűméret csökkentése betűméret növelése
2006 Június 07    Forrás: RomNet


Ez a cikk archív

Június 9-én a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata elleni per, amelyet tavaly nyáron a roma gyerekek elkülönítése miatt indított az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány. A jogvédő szervezet időközben a hajdúhadházi önkormányzat ellen is hasonló jogi eljárást kezdeményezett, valamint nyílt levélben szorgalmazta a szegregáció felszámolását szolgáló intézkedéseket a kormányfőnél.

Hirdetmény

Debreceni Ítélőtáblán tárgyalják másodfokon a magyar jogtörténet első közérdekű érdekérvényesítési ügyét. A budapesti székhelyű szervezet által benyújtott keresetlevél szerint a nem cigány iskolákban szembetűnően jobbak a személyi, tárgyi és költségvetési feltételek, mint a lényegesen rosszabb állapotú és felszereltségű szegregált iskolákban. Ezekből az alacsonyabb színvonalú oktatást nyújtó intézményekből szinte lehetetlen érettségit nyújtó középiskolába bekerülni, így az elkülönítés megpecsételi a roma gyerekek sorsát. Az ügy nemcsak a hazai, de a nemzetközi médiaérdeklődést is felkeltette (Financial Times, New York Times).

A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Bíróság 2005. novemberi ítéletében bár a szegregáció tényét megállapította, első fokon elutasította az alapítvány keresetét. Dr. Pecsenye Csaba bíró indoklása szerint az önkormányzat ugyanis mulasztásával nem felelős a kialakult szegregációs gyakorlatért.

A pénteki tárgyalás előzményeihez tartozik, hogy 2006 áprilisában az Alapítvány egy helyi roma szervezet segítségével átiratkozási akciót kezdeményezett; amellyel azt kívánták elérni, hogy a leendő elsős gyerekeket szüleik már ne az egyik erősen szegregálódott József Attila tagiskolába írassák, hanem annak lényegesen korszerűbb, túlnyomórészt nem romák által látogatott Selyemréti Általános Iskola székhelyi intézményébe. Az akciót megelőzte egy rejtett kamerás felvétel, amelyet a TV2 Aktív című műsora (2006. 04. 28. Egy iskola, nagy különbségek) sugárzott, melyen jól látható az igazgatónő elutasító viselkedése a roma anyukáva szemben, míg a nem roma szülő gyerekét gond nélkül átvenné a Selyemrétibe. - A másodfokú tárgyaláson ezt a felvételt - szükség esetén tanúkkal is - az alapítvány újabb bizonyítékként szándékozik felhasználni - mondja az alapítvány ügyvédje, Dr. Farkas Lilla.

Mohácsi Erzsébet igazgató szerint nem titkolt szándékuk, az alapkövetelményeknek sem megfelelő, lerobbant, munkanélkülieket "képző" szegregált József Attila tagiskola megszűntetése, és a roma tanulók fokozatos integrálása a főépületbe. Ám az Önkormányzatnak más elképzelései vannak: mindent elkövet annak érdekében, hogy a roma tanulókat benn tartsa a József Attilába. Idén például pénzt is áldoz a tarthatatlan állapot konzerválására: felújítja az iskola épületét.

Az iskolák egy beiratkozási körzethez tartoznak. Ráadásul a két épület háromutcányi távolságra van egymástól, így tehát fizikai akadálya sincsen, hogy a roma gyerekek ne a Selyemréti Általános Iskolában kezdjék 2006/2007-es tanévet.

A tárgyalás 2006. 06. 09-én, pénteken, 10:30-kor kezdődik a Debreceni Ítélőtáblán (Debrecen, Széchenyi u. 9. I/126)



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 November   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Mit éreznek a romák az elmúlt évek növekedéséből?

  • Forgács István: A cigányság felzárkózása gazdasági kérdés

  • Segítségnyújtás a kárpátaljai magyar közösségnek

  • Cigány magyar - csapatépítő tréning a Jurányiban

  • Orbán Viktor védi, de az OLAF elővenné Farkas Flóriánt is



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt