2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Kollégium hátrányos helyzetűeknek
2006. 01. 24. 00:00

Gyurcsány Ferenc tegnap Csapi községben felavatta a hátrányos helyzetű gyerekeket fogadó bentlakásos iskola új, 630 millió forintos beruházás nyomán elkészült épületét.

Ekkora beruházás soha nem volt a településen, és szerintem már nem is lesz - mondta tegnap Tóth László, Csapi polgármestere a hátrányos helyzetű gyerekeket fogadó bentlakásos iskola új, több mint félmilliárd forintért felépített kollégiumának avatóján. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arról beszélt: az lenne kívánatos, ha nem lenne olyan szülő, akinek csak azért kell kollégiumba adnia a gyermekét, mert ott jobban élhet, több lehetőséghez juthat.

A Nagykanizsától húsz kilométerre lévő, mindössze 170 lakosú Csapi bentlakásos iskoláját 1973-ban avatták. Az első években ötvenen - főként roma gyerekek - laktak itt, a nyolcvanas években viszont százszemélyesre kellett bővíteni a kollégiumot, de ennyi hely sem volt már elég.

Kiefer Károly, az intézmény igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a bővítésre 2003-ban 615 millió forintos címzett állami támogatást nyertek, amit az önkormányzat kiegészített 15 millió forinttal. Az új épületben 28, négy-hat személyes, külön fürdőszobás hálót, valamint tantermeket, könyvtárat, számítástechnika termet és étkezőt alakítottak ki.

A kollégium legfiatalabb lakói óvodások, a legidősebbek pedig már 17-18 évesek. A Vas, Zala és Somogy megye ötven településéről érkező gyerekekre éjjel-nappal pedagógusok felügyelnek, a tanórák végeztével programokat szerveznek nekik, naponta ötször étkezhetnek, s minden hétvégén hazaszállítják őket az iskola saját és bérelt autóbuszain.