Nem volt fájdalommentes időszak, de megérte" - mondja az igazgatónő, aki elismeri: nem hitte, hogy valaha eljutnak ide.

Három éve nem merik használni az éppen akkor felújított zuhanyozót a Fejér megyei Pátka általános iskolájában. Az ombudsmani vizsgálat során ugyanis nem hivatalosan a tudomásukra hozták, hogy a tusoló puszta léte is diszkriminatív abban az iskolában, ahová roma gyerekek is járnak: úgy tűnhet, mintha azt feltételeznék, hogy koszosan fognak az iskolába érkezni. Márpedig Benke Dénesné iskolaigazgató, mint mondta, nem hagyja, hogy a tantestületet még egyszer meghurcolják. Nehezen tudják ugyanis feledni a három éve, a kisebbségi ombudsman vizsgálata s az iskolát elmarasztaló jelentése nyomán kirobbant országos sajtóvitát - Benkéné szavaival: rágalomhadjáratot. "Egyszerűen nem igaz, hogy azért voltak külön, mert romák. A valóságban csak azért, mert értelmi fogyatékkal élnek" - fakad ki még három évvel a történtek után is az igazgatónő. A tanárok ehhez annyit tesznek hozzá: a romák sose kérték, hogy integráltan tanulhassanak, a családban már ismert kisegítő osztály jelentette számukra a "biztonságot".

Az iskolai szegregáció persze korántsem pátkai specialitás - a 2004-2005-ös tanévben mintegy 17 ezer diák után fizetett integrációs normatívát az Oktatási Minisztérium -, csak éppen itt lett belőle hangos botrány, amelyet egyébként egy, hivatalosan a szülők egy csoportjának panasza alapján indult ombudsmani vizsgálat váltott ki. Arra kérték Kaltenbach Jenőt, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosát: vizsgálja ki a község iskolájának a roma gyerekeket hátrányosan megkülönböztető és megalázó gyakorlatát.

E szerint Pátkán a romák túlnyomó többsége speciális, ráadásul négy évfolyamonként összevont osztályokban tanult. Különbség volt a cigány és nem cigány gyerekek étkeztetése között is: míg előbbieknek csupán műanyag pohár, utóbbiaknak üvegpohár járt. Az ombudsmani vizsgálat során kiderült, hogy származás szerint nemcsak külön asztalnál, de külön időpontban is ebédeltetik a tanulókat. Az is világossá vált, hogy a közös ebédeltetés azért megvalósíthatatlan, mert akkor a nem roma szülők elvinnék az iskolából a gyereküket. A jelentés szerint ráadásul a megkérdezett pedagógusok a legnagyobb természetességgel beszéltek az iskolában előforduló diszkrimináció különböző formáiról. Úgy tűnt, nincsenek vele tisztában, hogy jogsértést követnek el, és gyakorlatukról mint az adott helyzetben egyedül lehetségesről szóltak. Mindezek alapján látta szükségesnek a tanárok továbbképzését Kaltenbach, aki az étkeztetés ügyében roma-nem roma szülői párbeszéd kezdeményezését javasolta az igazgatónőnek. Az eltérő tantervű oktatásban részt vevő diákok integrációjának elősegítése érdekében pedig azt ajánlotta, hogy működjenek együtt a Nyílt Társadalom Intézet által létrehozott Ec-Pec Alapítvánnyal; 2003-ban még ez volt az egyetlen olyan szervezet Magyarországon, amely a speciális tantervű gyermekek integrációjával foglalkozik.

Az Ec-Pec Alapítvány vállalta a munkát, s az ombudsmani ajánlás mellé európai uniós forrást is sikerült szerezni. "Hiába volt pénz, az önkormányzatnál falakba ütköztünk" - meséli Ibolya Emese, az alapítvány szakmai koordinátora. - "Valóban visszautasítóak voltunk" - ismerték el az iskola tanítói, s ezt azzal indokolták, hogy féltek az idegentől, s nemigen tetszett nekik a kényszer. De valahogy ki kellett mászni a rágalomból, így elhatározták, hogy elébe mennek a kihívásnak: hosszas vita után az önkormányzatot is rávették, hogy a 2003-2004-es tanévben az 1-5. osztályokban a többiekkel együtt oktassák az enyhe értelmi fogyatékkal élő tanulókat. (Ma összesen 113-an járnak az iskolába, s közülük - a Gyógypedagógiai Központ megállapítása szerint - 26-an enyhén fogyatékosak.)

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a tanárokat már 2003 nyarán oktatni kezdték az alapítvány munkatársai. Előítélet-kezelő tréningen tanították például, hogyan lehetnek nyitottabbak, befogadóbbak. Megismertették velük a mostani oktatás alapjául szolgáló, a hagyományostól eltérő, Lépésről lépésre nevű, gyermekközpontú pedagógiai programot, amelynek az a célja, hogy megkönnyítse az eltérő szociokulturális hátterű és sajátos nevelést igénylő gyerekek beilleszkedését. A segítőkészség-tréningen pedig arról esett szó, hogyan lehet felismerni a részképességeket és -hiányosságokat, és a továbbiakban mi a teendő. "Korábban ha a gyerek nem tudott valamit, azt mondtuk rá, hogy buta, ma jó eséllyel azt is meg tudjuk mondani, miért nem tudta elvégezni az adott feladatot" - érzékeltetik a különbséget az elmúlt három évről már lelkesen és büszkén mesélő tanárok.

"Először mindannyian azt mondtuk, hogy ezt így nem lehet. Csináltuk, mert kellett. Aztán egyszer csak hoppá, működni kezdett" - mesélt az egyik tanárnő. Ma minden gyerek számára személyre szabott fejlesztési tervet írnak a tanítók a gyógypedagógussal és a fejlesztővel közösen, és sokkal többet játszanak, mint egy hagyományos iskolában. Jelentős különbség mutatkozik abban is, hogy itt a legnagyobb létszámú osztályban is csak 17-en vannak, s a gyerekek az adott napi feladathoz szabott, ezért állandóan változó tanulócsoportokban tanulnak.

Minden alsós osztályteremben van játszószőnyeg, s itt indul a nap is: az első fél órában például megbeszélik, kivel mi történt előző este. Számolni a legkisebbek a gyülekeztető falnál tanulnak: akkor, amikor reggelente megbeszélik, hányan vannak az osztályban, éppen melyik év melyik hónapjának melyik napja és kinek a névnapja van. A termekben pedig feltűnően sok a - többségében fejlesztő - játék, amelyeket szintén az oktatásban használnak. Arra, hogy nem is eredménytelenül, Pátkán csak azt mondják példának: a gyerekek kikapják a tanító kezéből a pluszfeladatot, és másnap megoldva hozzák vissza. S azt már minden nebuló tudja, hogy ha előbb végez az órai munkával, melyik iratgyűjtőben talál időkitöltő játékos feladatot.

A tanárok úgy látják, három év alatt sokat fejlődött a gyerekek toleranciaszintje is, ami az iskolai konfliktusok számának csökkenésében látszik. Korábban például elképzelhetetlen volt, hogy romák is színpadra álljanak, tavaly viszont a gyerekek együtt adtak fergeteges kétórás karácsonyi műsort "a kultúrban". Arról pedig, hogy mi történik az órákon, minden szülő maga is meggyőződhet - itt ugyanis bármikor bemehetnek a tantermekbe. E nyitottságnak is jelentős szerepe volt abban, hogy sikerült megnyerni az újítást és az integrációt korábban elutasító szülőket is.

"A siker jórészt annak köszönhető, hogy alapjaiban változott meg a pátkai tanárok pedagógiai módszertani kultúrája" - mondta Ibolya Emese. Az újítás elfogadását az is segítette, hogy az előítélet-kezelő tréningekre a helyi közösséget is meghívták. Az Ec-Pec mentora, Patyi Erika több mint egy évig mindennap felkereste az iskolát, és a legkülönfélébb problémák megoldásában, helyzetek kezelésében segített a tanároknak. Emellett szülői programokat, kirándulásokat is szerveztek, s a rászoruló - ezért addig hiányzó - családok utazási költségét is kifizette az alapítvány.

A nem roma szülők elutasítása és nyomása azért sem akadályozza már az integrációt, mert időközben az iskola felszereltsége is gazdagodott. Új bútorokat, például az alsósok mindegyikének saját tanulópadot, valamint eszközöket - rengeteg játékot és könyvet - is kapott az iskola. Ettől pedig a nem roma tanulók, s ezáltal a szüleik kedve is megjött. Ennek is köszönhető, hogy a korábban az érdeklődés hiánya miatt nem működő napközibe az idén már több mint harmincan járnak. Benkéné számításai szerint legalább 3 millió forint értékű képzést kaptak az alapítványtól, s emellé még további 5,1 millió forint támogatást a minisztériumtól az eszközbeszerzésekre. Az oktatási tárcától nyert támogatás megérkezéséig az Ec-Pec Alapítvány előlegezett meg 1,1 millió forintot, hogy zökkenőmentesen indulhasson a tanév; összességében mintegy 10 millió forintba került a váltás.

"Nem volt fájdalommentes időszak, de megérte" - mondja az igazgatónő, aki elismeri: nem hitte, hogy valaha eljutnak ide. Az elmúlt években csökkent a hiányzások száma, a gyerekek szeretnek iskolába járni. A pedagógusok pedig büszkén mesélik a szakmai konferenciákon, honnan hová jutottak el.