2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Vélemény: jelenleg nincs reális esély az egységes cigány párt megalakítására
2005. 11. 09. 00:00

Támogatandó ötletnek tartom a roma párt megalakítását, ugyanakkor nem hiszem, hogy a 2006-os választásokon sikerülne elérni a parlamenti küszöbhöz szükséges öt százalékot.

A konferencián Teleki László roma ügyekért felelős politikai államtitkár, Magyarné Braunsteiner Márta, a kisebbségi hivatal főosztályvezetője és dr. Demeter Judit, az egyenlő bánásmód hatóság elnöke osztotta meg tapasztalatait a jelenlévőkkel. Utóbbi elmondta: eddig körülbelül 400 olyan esetben járt el a hatóság, amikor valakinek a neme, bőrszíne, fogyatékossága, egészségi állapota, nemi identitása vagy életkora miatt hátrányos megkülönböztetés ért.

Letenyén a Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége által összehívott konferencián a civil szervezetek munkaerőpiacon való szerepvállalása is szóba került. Mint elhangzott: a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az elnyert pályázati támogatások esetenként 5-6 hónap Megfelelő feltételek a romák részére múlva érkeznek meg, gyakran akkor, amikor már a képzési, foglalkoztatási programok be is fejeződtek.

Mindkét helyszínen, Nagy Józsefnek, a DRVSZ elnökének, illetve Teleki László államtitkárnak is ugyanazt a kérdést tettük fel, miszerint mit szólnak az egységes roma párt víziójához, melynek megalakítását Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke többször is hangoztatta.

Támogatandó ötletnek tartom a roma párt megalakítását, ugyanakkor nem hiszem, hogy a 2006-os választásokon sikerülne elérni a parlamenti küszöbhöz szükséges öt százalékot - mondta Nagy József. - A cigányság a két nagy politikai erő mentén polarizálódott, s ameddig ezen pártok prominens roma vezetői nem gondolkodnak egységben, addig a roma választókat is nehéz meggyőzni.

Teleki László szerint kissé megkésett ötlet az egységes roma párt megalakítása, erre legutoljára 2001 előtt lett volna reális esély. Az államtitkár szerint jelen pillanatban nem az önálló politikai megmérettetés a cigányság legfontosabb feladata, hanem az, hogy megfelelő lakhatási, oktatási egészségügyi és foglalkoztatási feltételeket teremtsen a mindenkori kormány a romáknak.