2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Holokauszt megemlékezés nótacsokorral
2005. 08. 02. 00:00

Bangó Margit cigánynóta énekes a koszorúzás után a megkoszorúzott emlékmű mellett cigánynótákat énekelt.

Teleki László, az Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára, egyben a Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt mondta ,azért így emlékeznek a roma holokausztra, mert úgy gondolják, hogy a sport és a kultúra az ami igazán közel hozza egymáshoz az embereket, és nemcsak a múlttal, hanem a jelennel és a jövővel is törődni szeretnének." Teleki László szerint több szálon is el kell indítani a romák integrációját, így a sportban és a kulturában is. Mint azt a rendezvényen mondta, ezzel is küzdenek azért,hogy ne ismétlődjön meg az ami a II. világháborúban, a roma holokausztra hagyományosan ilyenkor nyáron emlékeznek, mert 1944-ben augusztus 2-áról 2-ra virradóra, egyetlen éjszaka 4 ezer romát öltek meg az Auschwitzi haláltáborban - számolt be minderről a Magyar Rádió.

Vajda László közleményében aláhúzza: "sajnálatosnak tartom, hogy egy Holokauszt megemlékezésen az emlékezés és múltidézés helyett a pártpolitikát helyezik egyes felszólalók előtérbe. Szomorúan érintett, hogy a megemlékezés ünnepén a szegregáció és kirekesztés fogalma jelent meg egyes felszólalásokban".

Vajda László a július 28-án tartott 61. Roma Holokaust megemlékezésen a Zala Megyei Önkormányzat képviseletében vett részt, úgy, mint a Zala Megyei Közgyűlés Kisebbségi Tanácsnoka. "Megdöbbentem, hogy Bangó Margit cigánynóta énekes a koszorúzás után a megkoszorúzott emlékmű mellett cigánynótákat énekelt, majd ezt követően a rendezvény egyik főszervezőjének egy dalt is elénekelt, házassági évfordulója alkalmából" - jegyzete meg.

Vajda László véleménye szerint a rendezvény szervezőinek el kellene gondolkodniuk azon, hogy az emlékezés ünnepén ne a politika kerüljön előtérbe, valamint az ünnep zárásaként ne kegyeletsértő műsor kerüljön napirendre. Pozitívan értékelte viszont a város polgármestere, és Suchman Tamás politikai államtitkár felszólalását, akik a történelmi tényeket pontosan ismertetve beszéltek a nagykanizsai rendezvényen.