2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Választási összefogást sürget Ifj. Bogdán János
2005. 07. 30. 00:00

A 2002. évi önkormányzati választásokon a legtöbb képviselői mandátumot elnyert jelöltállító szervezetek vezetőinek összefogását sürgeti Ifj. Bogdán János, a Lungo Drom alelnöke.

Az Országos Cigány Önkormányzat képviselője a Romnetnek elmondta: a leveleket a hét elején eljuttatta az öt legnagyobb országos roma szervezet elnökének, és Horváth Aladárnak. A szervezetek és annak vezető között lévő politikai, illetve személyi konfliktusokkal kapcsolatban a Lungo Drom alelnöke úgy fogalmazott: "nem az a kérdés, hogy ki a vezetőnk, mert cigány emberként bármelyikünk alkalmas lehet rá, hanem az a kérdés, hogy képesek vagyunk közösen gondolkodni és egy új, saját politikai szövetséggel részt venni a következő választásokon."

Meggyőződése, hogy közös összefogással meghatározó politikai erő lehet a cigányság, és önálló parlamenti erőként szólhat bele saját sorsa alakulásába 2006-tól.

Ifj. Bogdán János a RomNetnek kijelentette: a vidéken élő cigányok csalódtak a politikai pártokban, ezért saját vezetőiktől várják a megoldást. "Nem hagyhatjuk cserben testvéreinket, mert ők csak bennünk, mi pedig ő bennük bízhatunk" - tette hozzá.



A roma vezetőknek eljuttatott levél:

Tisztelt Elnök Úr, Kedves Barátom!

Minden választás alkalmas arra, hogy felszínre hozzon belső feszültségeket, így van ez akkor is, amikor a gyerekek az iskolában nótafát, vagy őrsvezetőt választanak, de így van ez akkor is, amikor négy évente parlamenti- és önkormányzati képviselőket választunk.

Ha okosan, bölcsen és előrelátóan gondolkodunk, akkor a belső feszültségek helyett a belső kohéziós erőt hozhatjuk felszínre: az általunk képviselt roma közösségek belső összetartó erejét.

A rendszerváltás óta elmúlt tizenhat év alatt a parlamenti pártok valamennyi szereplője volt már kormánypárti és ellenzék egyaránt. A politikai kerék mostanra körbeért úgy, hogy mi ennek nem lehettünk részesei, szereplői.

A négy ciklus alatt, miközben 4x4 évről szólt a döntés, 4x4 percet töltöttünk a szavazóhelységekben. A tizenhat percért nagy árat fizettünk, tizenhat évet. Az a gyermek, aki akkor tíz éves volt, ma huszonhat éves és három gyermeket nevel. Mit mondunk neki erről a tizenhat évről?

A következő választás alkalmával 2006-ban lezárhatjuk a XX. Századot és összefogva elkezdhetjük a III. évezred roma politikáját építeni, abban az esetben, ha nem akarunk továbbra is másodrendű, alamizsnára váró közösség maradni. Erre összefogásra, közös gondolkodásra és közös fellépésre kész roma vezetőkre van szükség. Nem maradt más lehetőségünk, mint egy asztalhoz leülni még akkor is, ha látszólag távolra kerültünk egymástól, de nem messzebbre egy karnyújtásnyira.

Nem az a kérdés, hogy ki a vezetőnk, mert cigány emberként bármelyikünk alkalmas lehet rá, hanem az a kérdés, hogy képesek vagyunk közösen gondolkodni és egy új, saját politikai szövetséggel részt venni a következő választásokon.

Meggyőződésem, hogy a magyarországi romák közössége készen áll erre. A döntést kizárólag tőlünk várják.

Éppen ezért javaslom, hogy rövid időn belül találjunk egy asztalt arra, amelyet heten körbeülhetünk. Az asztaltársaság tagjai lehetnének a 2002. évi önkormányzati választásokon a legtöbb képviselői mandátumot elnyert jelöltállító szervezetek vezetői, az elnyert mandátumok sorrendjében az alábbiak szerint:


1. Lungo Drom - Farkas Flórián
2. CSZOSZ - Dógi János
3. MCF - Kolompár Orbán
4. Roma Parlament - Zsigó Jenő
5. PHRALIPE - Osztojkán Béla

Valamint

6. Horváth Aladár
7. ifj. Bogdán János

Tisztelt Elnök Úr!

Kérlek, a helyszín kiválasztását illetően tedd meg javaslatodat, akár szóban, akár írásban.

Baráti Üdvözlettel:

Bicske, 2005-07-21

Ifj. Bogdán János