2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Jegelik a roma ösztöndíjakat
2005. 07. 14. 00:00

A visszaélések kárvallottjai a roma diákok voltak, és a jelek szerint így lesz a most következő tanévben is.

A miniszter az "ösztöndíjrendszernél felmerült, a pályázók jogosultságával kapcsolatos problémákra" hivatkozva arról tájékoztatja Vargát, hogy a közalapítvány ez évi támogatásának második részét - 640 millió forintot - a tárca a jövő év elején fizeti ki. Ennek következtében - írja Göncz - a 2005/2006. tanév első félévi ösztöndíjait a közalapítvány a félév lezárása után, tehát csak 2006-ban tudja folyósítani a nyertes pályázóknak. Ehhez módosítani kell a tárca és a közalapítvány közötti támogatási szerződést, amelynek "folyamatát" a minisztérium már elindította.

Az ösztöndíjak iskolatípustól és tanulmányi eredménytől függően havi néhány ezertől több mint tízezer forintig terjednek. A kérelmezőknek az iskolalátogatási igazolás mellé csatolniuk kell a helyi vagy az országos cigány kisebbségi önkormányzat nyilatkozatát is, ami tanúsítja, hogy valóban roma tanuló pályázik az ösztöndíjra. Egyszer már előfordult, nem is oly rég, hogy a cigány diákok késve jutottak hozzá ösztöndíjukhoz: tavaly december helyett csak az idén, hónapok múltán kapták meg a pénzüket. Ekkor a közalapítvány állította le a kifizetéseket, mert gyanús beadványokra bukkant. Feltűnt ugyanis, hogy a szegedi egyetemről valószerűtlenül sok, több mint háromszáz kérelem érkezett. A rendőrség több tízmillió forintos csalás miatt indított nyomozást.

A visszaélések kárvallottjai a roma diákok voltak, és a jelek szerint így lesz a most következő tanévben is. A szabadságát töltő Varga József kérdésünkre elmondta: a közalapítvány részéről tárgyalásokat kezdeményezett az ügyben, és reméli, sikerül döntése megváltoztatására bírnia Göncz Kingát.