2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Roma Híradós a Duna Televízióban
2005. 06. 27. 00:00

A RomNet információja szerint a Duna Televízió képernyőjén napokon belül roma műsorvezetőt üdvözölhetnek a nézők a Híradó műsorában.

Horváth Kálmán nyolc éve került a televízióhoz bemondóként, és e mellett a kulturális ajánlók készítésével, ismertetésével is megbízták. Horváth Kálmán időközben felvette a Káli előnevet, hogy ezzel is egyértelműen utaljon származására. A Káló egyébként cigányul feketét jelent, és ez utalás a cigányság indiai gyökerére is, hiszen Indiában egy istennőt hívtak Kálinak.

Horváth Kálmán a RomNet információját megerősítve közölte: kezdetben egy hétig vezeti a Híradót a délelőtti órákban és e mellett, az egyik legnézettebb időpontban, a déli híradóban is Õ üdvözölheti a nézőket. A Duna Televízió adásait a szomszédos, határon túli magyarok mellett az amerikai kontinensen élő magyarok is rendszeresen figyelemmel kísérik.

Közel háromezren jelentkeztek romák és nem romák a Duna Televízió műsorvezető, szerkesztő-riporteri felhívására, és az előzetes meghallgatások és próbafelvételek után Horváth Kálmán is lehetőséget kapott. Az RTL Klub is azt tervezi, hogy hamarosan roma műsorvezetőkkel bővíti stábját. A kereskedelmi csatorna a Hégető Honorka Alapítvánnyal közösen pályázatot hirdetett, hogy tehetséges roma műsorvezető is helyet kapjon a képernyőn. A pályázati határidő 15-én járt le.

A jelentkezők számáról, és a pályázatok elbírálásának határidejéről Kolosi Péter, a kereskedelmi televízió programigazgatója későbbre ígért tájékoztatást.

Pusztai András, a Magyar Televízió által, szeptemberben induló M3 csatorna programigazgatója a stop.hu-nak egy hónappal ezelőtt azt mondta: a Magyar Televízióban az elmúlt tíz évben folyamatos volt a tehetségkutatás, ahol roma és nem roma jelentkezőket is felmértek. Tájékoztatása szerint a jelenlegi bemondó-jelöltek között is van roma származású, de a tehetség, az alkalmasság és a képernyőképesség a döntő. Pusztai hozzátette, hogy a köztévén futó 12+ című Ifjúsági Híradónál és a Provokátornál is vezetnek műsort tehetséges roma fiatalok, ugyanígy igaz lesz ez az M3-ra is.

Holub Katalin, a Magyar Televízió szóvivője szerint is csak a tehetség számít, nem a faji vagy nemzetiségi hovatartozás. A Hír Tv közlése szerint náluk két roma műsorvezető dolgozik. A TV2 kommunikációs igazgatója, Lóránt Gergely a stop.hu-nak nem kívánt nyilatkozni a témában. A kereskedelmi csatornánál az Aktív szerkesztősége mellett más műsorokban is dolgoztak, dolgoznak roma fiatalok. Õk kizárólag a budapesti Független Médiaközpont által indított roma újságíró-gyakornoki képzésen vettek rész, és a szakmai gyakorlatuk után szerződést kínáltak számukra. A programban végzett fiatalok már a kereskedelmi televízió csapatának tagjaként több szakmai elismerést kapott házon belül és a televíziós szakmában.

Az egyik legnézettebb televízió, az RTL Klub kezdeményezését több roma szervezet mellett a RomNet is üdvözli. A nemes, és jóindulatú próbálkozással - a jelenlegi információk és sajtónyilatkozatok szerint - egy baj van: a jelenlegi kommunikációk szerint "nem elég cigánynak lenni, annak is kell látszani."