HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Szétforgácsolódik a cigány közélet

betűméret csökkentése betűméret növelése
2005 Június 15    Forrás: Czene Gábor-Népszabadság


Ez a cikk archív

A roma közéletben nem csitul a csatazaj. Ezúttal Horváth Aladár jelentette be, hogy kilép az Országos Cigány Önkormányzatból.

Hirdetmény

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) őszinte és nyitott politikát folytat majd, amely a teljes roma lakosságot képviseli.

Emlékeznek még? Ezt azok a cigány politikusok ígérték, akiknek 2003 elején sikerült leváltaniuk a két cikluson át hatalmon lévő Farkas Flóriánt és a Lungo Dromot. A valóság: a választási siker után a győztesek azonnal egymásnak estek. Horváth Aladárt botrányos gyűlésen választották elnökké, hogy aztán nem sokkal később hasonlóképpen botrányos körülmények között megbuktassák őt. Az utána következő Kolompár Orbán, az OCÖ mostani elnöke a közelmúltban összeszámolta az ellene irányult és meghiúsított puccskísérleteket: tizenkettőig jutott.

Az országos önkormányzatban uralkodó állapotok elleni tiltakozásul nemrégiben Zsigó Jenő, a Roma Parlament elnöke, kevéssel rá pedig Oláh József, a Roma Diplomások Országos Szervezetének vezetője is kilépett a testületből. Tegnap Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról. Nála az utolsó csepp az a parlamenti döntés volt, amelynek értelmében a következő kisebbségi választásokon csak azok vehetnek részt, akik bekerülnek a kisebbségi névjegyzékbe. Horváth szerint a kifogásolt intézkedés elfogadásához az OCÖ is hozzájárult. Kilépésével az önkormányzat létszáma ötvenre csökkent.

Az Országgyűlésben folyó viták hangneme és tartalmi jegyei alapján fogalmat alkothatunk arról, milyen szinten áll Magyarországon a politikai kultúra. Nyilvánvaló, hogy még roszszabb a helyzet egy olyan kisebbség esetében, amely szociális, gazdasági vagy oktatási szempontból is jóval elmarad az amúgy sem túl magas magyarországi átlagtól, és az élet szinte minden területén hátrányokkal küzd. A roma értelmiségieknek a saját árnyékukat kellene átugraniuk.

Az országos önkormányzaton belüli belviszályokon túl az sem javított a cigány elit megítélésén, hogy az idén januárban a bíróság - megrontás és más vádpontok alapján - első fokon öt év börtönre ítélte a zámolyi romák szószólójaként ismertté vált, amolyan népi hősként tisztelt Krasznai Józsefet. Nemrégiben Horváth Aladár egy vitatott lakásügylet kapcsán szerepelt a hírekben, de balul sült el az a tüntetés is, amit a karddal átszúrt roma fiú ügyében tartottak. A vizsgálat még javában folyik, de az eredménytől függetlenül már most elkönyvelte a közvélemény, hogy ez nem olyasfajta rasszista incidens volt, mint ami miatt a jogvédők az utcára vonultak.

A nagy pártok és a romapolitika fúziójának sincs mindig kedvező hozadéka. A fegyelmezetten és - mondjuk így - centralizáltan működő Fidesz háza tájáról csak ritkán szivárognak ki belső konfliktusokra utaló információk, ennek megfelelően cigányügyi csatározásokról se nagyon hallani. Az MSZP-nél viszont annál nagyobb a hangzavar. A szocialisták cigány tagozata rövid időn belül két elnököt is elfogyasztott, a pártban politizáló romák némelyike új politikai patrónus után nézett. A roma közéleti botrányok sorába tartoznak az osztrák kárpótlási pénzek körüli viszszaélések is. A hírek szerint cigány önkormányzati politikusok is méltatlan szerepet vállaltak abban, hogy arra jogosulatlan emberek - és nem csak cigányok - nagy számban vettek fel kárpótlási pénzeket.

Súlyos visszaélések történtek a romáknak szánt ösztöndíjakkal is. Bár a machinációknak a romák legfeljebb csak szenvedő alanyai voltak, a felületes szemlélőben könnyen az a benyomás erősödhetett, hogy "ezekkel a cigányokkal mindig csak baj van".



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Augusztus   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Új jelentés szedi szét Járóka Lívia állításait a magyarországi romák helyzetéről

  • Németh Zsolt: az európai történelem és a cigányság története szervesen összekapcsolódik

  • Budapest Ritmo - Idén a roma kultúra áll a középpontban

  • Roma Pride 2018: “Te is a nemzet része vagy!”

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt