több cigány többségű kistelepülés jön létre, főként az ország hátrányos helyzetű területein, ahol egyébként is kevesebb a munkalehetőség.
A romák kirekesztése tény. Egyre több cigány többségű kistelepülés jön létre, főként az ország hátrányos helyzetű területein, ahol egyébként is kevesebb a munkalehetőség. Az is tény, hogy képzettség híján a romák (is) nehezen találnak munkát. S végül az is tény, hogy ha van is munka, a munkaadók, ha választhatnak, inkább egy nem cigányt foglalkoztatnak.
Az azonban nem igaz, hogy az egymást követő kormányok semmit sem tettek. A halmozott hátrányok gyors felszámolására persze egyik sem volt képes. Erőszakkal nem lehet megakadályozni a települési szegregációt, a nem romák elköltözését a roma többségű falvakból, s erőszakkal a munkaadókat sem lehet rávenni, hogy képzetlen munkaerőt alkalmazzanak. Ahol valóban sokat tehet az állam, az az oktatás, s ezen a téren történt is egy és más.
Amikor az első szoclib kormány elkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, Horn Gyulával fehéren-feketén közölték, addig szó sem lehet csatlakozásról, amíg Magyországon a romák helyzete olyan, amilyen. A Horn-kormány lépéskényszerben volt, programok tucatjait dolgozta ki jelentős anyagi ráfordítással, de, mint általában, kiderült, hogy a program nem elég. A pénzt is lehet lyukas vödörbe önteni. Az eredmények mégsem tagadhatók. Az első lépések - még jóval a kormányzati programok előtt - Soros György nevéhez fűződtek, aki magánvagyonából rengeteget áldozott roma felzárkóztató programokra, ösztöndíjakra, oktatási anyagokra. Neki, a PHARE-programoknak és a liberális értelmiségnek is köszönhető, hogy a téma nálunk jóval korábban napirendre került, mint a többi volt szocialista országban. Mindennek és ezt követően valamennyi kormány intézkedéseinek köszönhetően megnövekedett a beiskolázott és a nyolc osztályt elvégzett cigány gyerekek száma, jóval többen kerültek be a középiskolákba, s már nem számít fehér hollónak a diplomás cigány sem.
Tudjuk, nézőpont kérdése, hogy félig tele van, vagy félig üres a pohár. Kemény István ne tudná, mekkora dolog, hogy ma már a cigány gyerekeknek csaknem a fele jár óvodába, és csaknem 80 százalékuk elvégzi az általános iskolát? (Még ha sokan túlkorosan is.) Õ ne tudná, hogy a súlyos roma munkanélküliség ellenére mára kialakult egy roma középosztály, mely nagy súlyt helyez gyermekei oktatására, s már csak ezért is lassan, de biztosan növekedni fog?
Az Európai Unióban már a kilencvenes évek végén elismerték, hogy Magyarországon az oktatás területén vannak eredmények. Akkor, amikor a fejlett Németországban a vendégmunkások gyerekei, ha egyáltalán járnak iskolába, sem nyelvi, sem kulturális segítséget nem kapnak ott, s ezért óriási a lemorzsolódás, nálunk felzárkóztató programok tucatjai segítik a cigány kisgyerekek beilleszkedését. Való igaz, hogy ez eddig szegregált formában történt: külön osztályokban, külön csoportokban foglalkoztak velük, sokukat indokolatlanul gyógypedagógiai osztályba irányították. Ezt az eljárást évekig különféle normatívákon keresztül az oktatási kormányzatok is támogatták, azzal, hogy csak kudarcélmény érné ezeket a gyerekeket a "normális osztályokban", s már az elején menthetetlenül lemorzsolódnának. Ezt egyébként a statisztikák is igazolták. Az éveken keresztül támogatott szegregációs felzárkóztatási módszerek célja az lett volna, hogy a gyerekek egy idő után visszakerüljenek a normál iskolai rendszerbe. De ez nem történt meg. Felzárkóztatás helyett színvonalcsökkentés, tananyagkurtítás, "csak lökjük át"-mentalitás volt a módi. A statisztikákban jelentős javulás következett be, mert jóval több roma fiatal kapott általános iskolai bizonyítványt. Az egyetlen cigány középiskolában, a pécsi Gandhi gimnáziumban is évről évre nőtt az érettségizettek száma, mert az itt tanulók speciális, "testreszabott" segítséget kaptak.
A jelenlegi kormány a korszerű európai módszerek mintájára a szegregáció helyett az integrációt helyezi előtérbe, s a közös oktatást támogatja "integrációs normatívával". Nehéz feladat, mert a mintául vett integrált oktatási formák Nyugat-Európában nem eltérő kultúrájú népek s nem speciálisan romák számára jöttek létre. Többségükben valamilyen szempontból sérült vagy hátrányos családi hátterű gyerekek tanulnak együtt a többiekkel, és ott ez a társadalom által is elfogadott dolog. Magyarországon egyelőre nincsenek meg az integrált oktatáshoz elengedhetetlenül szükséges feltételek. Nem képeztünk olyan tanári gárdát, amely képes lenne elfogadható színvonalon megoldani a heterogén "gyerekanyag" oktatását. A hagyományok is ez ellen dolgoznak. Nálunk szinte elzárt karanténokat alkotnak a "jó" és a "rossz" iskolák, s a "jobb" szülők inkább elviszik a gyerekeiket a nem integrált elitiskolákba.
Hazai és EU-forrásokból több milliárd forinttal támogatjuk az integrált oktatást. De ahhoz, hogy valódi és ne csak látszateredmények szülessenek, több időre és a pénzek fölhasználásának jóval szigorúbb ellenőrzésére lenne szükség. S ami a legnehezebb: a pedagógusok, a szülők s az egész magyar társadalom mentalitásának megváltozására. S ez már meghaladja bármely kormány kompetenciáját.
Bonifert Mária
Az éveken keresztül támogatott szegregációs felzárkóztatási módszerek célja az lett volna, hogy a gyerekek egy idő után visszakerüljenek a normál iskolai rendszerbe. De ez nem történt meg. Felzárkóztatás helyett színvonalcsökkentés, tananyagkurtítás, "csak lökjük át"-mentalitás volt a módi.
