2024 April 19., Friday/Emma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Vádemelési javaslat harmincöt gyanúsított ellen a roma kárpótlás ügyében Veszprémben
2005. 03. 21. 00:00

Harmincöt személyt gyanúsít a rendőrség Veszprém megyében a romakárpótlás ügyében; az iratokat vádemelési javaslattal pénteken adják át az ügyészségnek - közölte a rendőrség.

Az ügyben szereplő személyeket - köztük több roma kisebbségi önkormányzati képviselőt - bűnszövetségben, jelentős értékre, illetőleg nagyobb értékre elkövetett csalással gyanúsítják - tette hozzá Tóth Zoltán, Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Közlése szerint a kárösszeg meghaladja a 10 millió forintot, ugyanakkor a rendőrség további 3 millió forint kifizetését már meg tudta akadályozni.

Az Osztrák Megbékélési Alap által beindított program keretében egyszeri kárpótlást igényelhettek azok, akiket a második világháború idején ausztriai munkatáborokba deportáltak vagy ott születtek. Tóth Zoltán hozzátette: az igénylők többsége a roma kisebbséghez tartozik, a magánszemélyek kárpótlásának intézésében a Magyarországi Zsidó Örökségi Közalapítvány működött közre.

A szóvivő hangsúlyozta: 600 ezer és 1,9 millió forint közötti összegekre tehetőek a kifizetések.

A veszprémi rendőrség gyanúsítása szerint egyes személyek a kárpótlásra jogosultaknak segítséget ajánlottak komolyabb összeg fejében. Mások állami nyugdíj-kiegészítés ígéretével keresték fel az idős, kárpótlásra jogosult embereket, bankszámlát nyitottak a számukra, hitelesítették a nyomtatványokat is, s amikor a pénzt átutalták, abból jelentősebb összeget ügyintézési díjként vettek fel.

Veszprém megyében a nyomozást még 2003-ban indították közokirat-hamisítás miatt. Hasonló ügyben a rendőrség számos más megyében is indított vizsgálatot.