2024 April 18., Thursday/Andrea, Ilma napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Erősödő iskolai szegregáció
2005. 03. 10. 00:00

A normál osztályokban 37, a tagozatos osztályokban mindössze 17 százalék a roma tanulók aránya - vagyis a cigány diákok csak nagyon kis arányban kerülnek be a nyelvi vagy a zenei csoportokba.

Mindez Kaltenbach Jenőnek, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentéséből derül ki, amelyet tegnap ismertetett az Országgyűlés oktatási és emberi jogi bizottságának albizottsága előtt. A jelentés szerint 1992-ben a roma tanulók 7,1 százaléka tanult olyan iskolában, ahol ők alkották a többséget, 2002-ben már 18,1 százalékuk - azaz az iskolai elkülönítés tendenciája felerősödött.

A magasabb társadalmi státusú szülők megpróbálják a jobb színvonalú, speciális oktatást biztosító iskolákba íratni gyermekeiket, ezért elviszik őket az "elcigányosódó" iskolából. Kiderült az is, hogy a roma tanulókat nyolcszor nagyobb valószínűséggel mentik föl a mindennapi iskolába járás alól, mint nem roma társaikat. A magántanulóvá nyilvánítás azonban hosszú távon az iskolából való kiesést jelenti a cigány fiatalok számára: a tanuláshoz nem kapnak segítséget, vizsgázniuk viszont kell.

Sok esetben a pedagógusok meg vannak győződve arról, hogy csak külön osztályokban lehet az eltérő kultúrájú, szociális hátrányokkal küzdő gyermekeket tanítani. Ennek oka a tanárképzésben keresendő, amely túlságosan tantárgycentrikus és kevésbé problémaorientált, nem készíti fel a leendő pedagógusokat arra, hogy differenciáltan kezeljék a különböző gyerekeket.