Húsz romát géppuskával és kézigránáttal pusztítottak el csendőrök pontosan hatvan évvel ezelőtt a Békés megyében lévő Doboz község temetőjében.
Hatvan évvel ezelőtt, október első napjaiban az első páncélos hadosztály emberei összeszedtek körülbelül hatvan embert Méhkerékről, Újszalontáról és környékéről, majd a sarkadi csendőrlaktanyába kísérték, ahol már várta őket a kínzókamra. Gurzó Ferenc méhkeréki lakos visszaemlékezése szerint "a sarkadi csendőrlaktanya egyik szobájában felsorakoztattak bennünket. Meztelenre kellett vetkőzni, és férfiakat, nőket, gyermekeket vegyesen, a fal felé arccal felsorakoztatták és korbácsokkal, botokkal ütlegeltek bennünket (…) A pribékek ruhája tiszta vér lett. De ez nem volt elég. Ahogy kínzóink megpihentek, egyenként bevittek bennünket egy kis szobába, ott hasra fektettek egy asztalon és ott folytatták tovább. Majd három napig ment ez így verés, verés után".
Ekkorra a szovjet hadsereg közelsége veszélyessé tette a sarkadi csendőrkapitányságnak, hogy ilyen nagy létszámú foglyot a román határ közelében tartsanak. Ezért úgy döntöttek, hogy a foglyokat Szentesre kísérik. Az elfogottakat október 5-én útnak indították Szentes felé Boldizsár János csendőrőrmester parancsnoksága alatt.
Boldizsár János, mint az I. rendű vádlott, 1956. június 15-én a bíróság előtti vallomásából a dobozi tragédia további részletei derülnek ki: "a mészárlás napján a Szarvasról Dobozra menet felvetődött a gondolat, hogy a cigányokat ki kell végezni".
Boldizsár a foglyokat két csoportra osztotta, a nem cigány foglyokat a dobozi kastély istállójában elhelyezte. A cigány foglyok elhelyezéséről - bár már késő este volt - nem gondoskodott. Boldizsár János csendőrtársainak azt mondta a cigányokra mutatva: "csináljatok velük, amit akartok." Boldizsár a romákat a kastélytól a temetőbe kísértette, és a temetőbe érve beszólt a temetőcsősznének, hogy "ne ijedjenek meg, mert új gépfegyvereket fognak kipróbálni a temetőben". A csendőrök a cigányokat szorosan egymás mellé fektették, majd közéjük kézigránátot dobtak, és géppuskával lőtték halálra az előzőleg megkínzott embereket. A vérengzést senki sem élte túl.
Ferkovics György így emlékszik vissza erre a szörnyű éjszakára: "A csendőrök éjszaka felzavartak bennünket és kizavartak a temetőbe. Ott ránk parancsolták, hogy ássuk meg a sírt és az ott lévő hullákat temessük el. Amikor végeztünk a szörnyű munkánkkal, a csendőrök ránk parancsoltak: ha eljár a szánk, ők vissza jönnek és mi is hasonló sorsra jutunk."
Néhány órával később, október 6-án délelőtt a szovjet csapatok bevonultak Doboz községbe. A Legfelsőbb Bíróság 12 évvel később, 1956. október 8-án hozott, jogerős ítélete ad magyarázatot a csendőrök viselkedésére. "Az elsőfokú bíróság érthetetlennek találta, hogy miért végezték ki az elpusztított 20 embert és miért éppen a cigány csoportot végezték ki. A cigányokat egyébként a csendőrök általában is embertelenül kezelték. 1944-ben pedig a fajelmélet oda vezetett, hogy őket a vádlottak nem vették emberszámba. Kiirtásuk miatt tehát a résztvevők nem aggályoskodtak. Az számukra mit sem jelentett, sőt annyiban kívánatos volt, hogy akkor kevesebb ember kíséretéről kell gondoskodni" - áll a határozatban. A gyilkos parancsot kiadó Boldizsár Jánost életfogytig tartó, Kalocsai Györgyöt nyolc év, Magyar Ferencet nyolc év hat hónap, Molnár Józsefet öt év öt hónap szabadságvesztésre ítélték.
