2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Hallatni kell a hangunkat
2004. 08. 28. 00:00

Járóka Líviát, az Európai Parlament egyetlen roma képviselőjét, bár még el sem kezdődött a szeptemberi nagy hajtás, máris számos helyre hívják, hogy ha tud, segítsen.

- A Görögországban tapasztaltakra a "kilakoltatás" talán nem is jó szó, mert a hatóságok ígértek kárpótlást. A későbbiekben kiderült, hogy mégsem kapnak. Most 132 ember az ismerőseinél lakik, otthonukat elhagyva várják a segítséget.

- Az ENSZ ebben az ügyben már felemelte a szavát, és figyelmeztette Görögországot. Az Ön látogatását tekinthetjük az Európai Unió üzenetének?

- Nem képviselőként látogattam Görögországba, és nem is egyeztettem azzal a bizottsággal, amelyben dolgozni fogok. Azonban bízom benne, hogy az én véleményem az EU véleményét is tükrözi. A látogatásom során kiderült, hogy ami a több mint 130 kilakoltatott emberrel történt, az csupán a jéghegy csúcsa.

Ellátogattunk hat cigánytelepre, ahol borzasztó körülmények között élnek a családok. Nincs se víz, se orvosi ellátás. A gyerekek már évek óta nem járnak iskolába, a felnőttek pedig nem kapnak munkát. Négy évvel ezelőtt már jártam ezeken a telepeken, és azóta semmi változás nem történt. Az unió pénzügyi segéllyel támogatja ezeket a telepeket, de hogy hova is kerül ez a pénz valójában, azt senki se tudja.

- Görögország 1986 óta az EU tagja. Magyarország csupán májusban csatlakozott, de kőkemény kritériumoknak kellett megfelelnünk: folyamatos kritika érte az újonnan csatlakozott országokat a kisebbségpolitikájuk miatt. Furcsa ellentmondás, hogy egy 18 éve tagország ilyen hibákat követ el.

- Minket is ez a kérdés foglalkoztat a legjobban. A következő öt év remélem erről is fog szólni - legalábbis az én munkám biztosan. Járom az unió tagországait, és azt vettem észre, hogy a nyugat-európai országok szigorúak a kelet-európaiakkal szemben, viszont a szabályokat magukra nézve nem veszik komolyan. Azt hiszem, itt az ideje, hogy hallassuk a hangunkat!

- Ön szerint a görögországi kilakoltatások kimenetele megerősíti, vagy gyengíti a pozícióját az Európai Parlamentben?

- Erre most még nem tudok válaszolni. Nagyon várom október 11-ét. Az Európai Roma Jogok központja beperelte a görög kormányt, többek között a kilakoltatás miatt. A szervezet igazgatója már több miniszterrel felvette a kapcsolatot a lakhatási, oktatási feltételek javításának érdekében. Mérföldkő lenne, ha októberben Strasbourgban pozitív döntés születne, és végre a romáknak adna igazat a bíróság. Lenne végre egy hivatkozási pont, és ez intő jel lenne az összes tagország számára.