HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Új elnöke van a roma önkormányzatnak

betűméret csökkentése betűméret növelése
2004 Augusztus 26    Forrás: Tolnai Népújság


Ez a cikk archív

Leváltották a cigány kisebbségi önkormányzat elnökét, újat választottak, majd mivel a korábbi alelnök lemondott, helyére is új ember került. Az új vezető, Solt Pál azt ígéri: a testület ezentúl a romákért dolgozik majd. A távozó elnök törvénytelennek tartja a történteket.

Hirdetmény

Rendkívüli ülés összehívását, majd az elnök leváltását kezdeményezte Solt Pál, a cigány kisebbségi önkormányzat képviselője, a Paksi Roma Egyesület vezetője. A viszálykodás nem új keletű, néhány hete pedig elmélyült az ellentét közte és Gertner Ferenc elnök között.

Az ellenségeskedés egyik színtere a romák foglalkoztatása. Solt Pál öt éve, Gertner Ferenc 2002-es megválasztása után röviddel hozott létre roma közhasznú szervezetet, a Paksi Dunamenti Egyesületet. Innentől kezdve, bár azt mondták együttműködnek majd, irigykedve figyelték a másik sikerét, eredményét, azt, hogy ki honnan kap munkát, hány embert foglalkoztat, tud-e pályázni, mennyi pénzből gazdálkodhat. A pohár akkor telt be, amikor egy erdőrészt csak a Dunamenti "kapott meg" az önkormányzattól kitermelésre.

Tetézte a bajt, hogy sikertelen volt a közelmúltban meghirdetett roma fórum, a képviselők egy része elégedetlenkedett. A tegnapi ülésen Solt Pál indítványozta az elnök leváltását. Balogh Lászlóné és Berki Elemér támogatta, így mivel ötfős a testület, a három szavazatnak köszönhetően leváltották Gert-ner Ferencet. Ugyanez a három voks elegendő volt arra, hogy Berki Elemér javaslatára Solt Pált elnökké válasszák. Ezek után lemondott tisztségéről az alelnök, Balogh Lászlóné összeférhetetlenségre hivatkozva, hisz'' Solt Pál a testvére. Az új alelnök Berki Elemér lett. Gertner Ferenc ezek után lemondott képviselői mandátumáról, majd később ezt visszavonta.

A volt elnök lapunknak elmondta, törvénytelennek tartja az ülést, s a döntéseket. "Sokat tettem a kisebbségi önkormányzatért, és a romákért" - hangsúlyozta. Solt Pál arról beszélt az ülésen, hogy a jövőben minden a képviselők akarata szerint történik, s nem dönt semmiről egy személyben. A cigány kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete határozatban szólította fel Gertner Ferencet, hogy három napon belül szolgáltassa vissza az önkormányzat eszközeit, számítógépét, illetve ugyanennyi idő alatt számoljon el a CKÖ pénzével. A testület szeptember 29-ére roma fórumot hirdet, ahova a város vezetői mellett roma szervezetek képviselőit hívják meg, hogy a foglalkoztatásról, szociális támogatásokról, lakáshelyzetről kapjanak tájékoztatást a romák. A képviselők mostani döntéseiről a tervek szerint rövid időn belül közmeghallgatáson tájékoztatja az önkormányzat a paksi romákat.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Újvidék lesz egy hétig Európa roma ifjúsági fővárosa

  • So keres, Europa?! – Roma fiatalok üzenete Európa kormányainak és politikusainak

  • Jesse Jackson polgárjogi harcossal emlékezünk a roma holokauszt áldozataira Birkenauban

  • Jesse L. Jacksonnnal emlékezett félezernyi roma fiatal a roma holokausztra Krakkóban

  • Jesse L. Jackson beszéde a roma holokauszt 75. évfordulóján



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt