HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Csillag István gazdasági miniszter az Országos Cigány Önkormányzat elnökségi ülésén

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  OCÖ, Csillag István
2004 Július 09    Forrás: RomNet


Ez a cikk archív

Az Országos Cigány Önkormányzat elnöksége 2004. július 8-án tartotta soron következő ülését, melyen jelen volt Csillag István gazdasági miniszter is.

Hirdetmény

A miniszter és Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke az elnökségi ülést megelőzően négyszemközti megbeszélést folytatott. Az elnökségi ülésen Csillag István jelezte: a gazdasági tárca kész együttműködési megállapodást kötni az országos önkormányzattal. A tervek szerint ez a dokumentum a szaktárca által, a roma kis- és középvállalkozók számára kidolgozott programokat, valamint a hozzá rendelt pénzügyi keretet is tartalmazza.

Az OCÖ elnöksége és a gazdasági miniszter megállapodott abban, hogy az együttműködési megállapodást még ezen a nyáron meg kell kötni. A Gazdasági Minisztérium a jövőben nagyobb hangsúlyt helyez a szaktárcánál tevékenykedő roma referens szerepére, aki összekötő kapocsként dolgozik az OCÖ és a minisztérium között. Csillag István az OCÖ elnöksége előtt is megerősítette, hogy a kormány számára elsőszámú feladat a magyarországi romák felzárkóztatása.

Az Országos Cigány Önkormányzat elnökségi ülésén ezt követően beszámolót hallgattak meg az önkormányzat strukturális átalakítását elrendelő közgyűlési határozatok végrehajtásáról. Az OCÖ elnöksége a csatkai kápolna átadásának határidejét (augusztus 25.) továbbra is reálisnak tartja. Az építkezéshez szükséges nyersanyagot - mintegy 8-10 millió forint értékben - az önkormányzat biztosítja, míg négy roma vállalkozó állja az építés többi költségét, szintén megközelítőleg 8-10 millió forint értékben. A munkálatok koordinálását az önkormányzat által alapított kht. végzi.

Az elnökség ezen túlmenően elfogadta, hogy augusztusban a Roma Holocaust 60. évfordulója alkalmából egy 150 fős delegáció utazik a lengyelországi Auschwitz-Birkenauba. A nemzetközi program egyik szervezője az Országos Cigány Önkormányzat, rajta kívül a magyar és a lengyel kormány képviselői vesznek részt a szervezésben. 23 országból jelezték már, hogy részt kívánnak venni az OCÖ által szervezett zarándoklaton.

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke beszámolt a kormányzat képviselőivel lefolytatott tárgyalásairól. Ennek eredményeként átalakításokat kezdenek az önkormányzat székházában, hogy már szeptemberben megnyílhasson a Roma Könyvtár és Múzeum.

Kolompár Orbán tájékoztatta az elnökség tagjait, hogy az Európai Roma Fórum alapító tagja lett az OCÖ, a szervezet vezetésébe 4 főt delegálhat. A nyár folyamán az önkormányzat elnöke egyeztető tárgyalásra hívja a hazai roma szervezeteket és önkormányzatokat, hogy megállapodjanak abban, ki képviselje a hazai cigányságot ebben a nemzetközi szervezetben. Az Európai Roma Fórum jövő heti ülésén ajánlja fel Kolompár Orbán, hogy Magyarországon, Budapesten hozza létre a szervezet a regionális központját. A létrehozandó iroda képviselné Csehország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Bulgária és hazánk roma társadalmának érdekeit.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Új jelentés szedi szét Járóka Lívia állításait a magyarországi romák helyzetéről

  • Németh Zsolt: az európai történelem és a cigányság története szervesen összekapcsolódik

  • Budapest Ritmo - Idén a roma kultúra áll a középpontban

  • Roma Pride 2018: “Te is a nemzet része vagy!”

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt