HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Folyamatos egyeztetés a kisebbségi törvény javaslatáról

betűméret csökkentése betűméret növelése
2004 Március 26    Forrás: ma.hu


Ez a cikk archív

A parlamenti pártok és a kisebbségek képviselőivel folytatott alapos egyeztetés után nyújtotta be az Országgyűlésnek a kormány a kisebbségi törvényjavaslatot - közölte az MTI-vel csütörtökön Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbségekért felelős politikai államtitkára. "Az előterjesztők a legmesszebbmenőkig figyelembe vették és beépítették az elhangzott javaslatokat, a viták során kialakult kompromisszumokat. Kifejezték továbbá készségüket és nyitottságukat, hogy a felmerülő vitás és nyitott kérdésekről a parlamenti viták során egyeztessenek" - írja közleményében a politikus hozzátéve, hogy ezzel az ellenzéki pártok is egyetértettek.

Hirdetmény

Szabó Vilmos Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szavaira reagált. Az ellenzéki politikus azt mondta: a Fidesz a kisebbségi önkormányzatok bevonásával további egyeztetést szorgalmaz a kisebbségi joganyag módosításáról. Németh Zsolt azt is közölte: a Fidesz kezdeményezi, hogy a parlament emberi jogi bizottságán belül jöjjön létre egy albizottság, amelyben a kisebbségi önkormányzatok képviselői is egyeztethetnének, tanácskozási joggal a kisebbségi törvényjavaslatról.

Tabajdi Csaba, az MSZP országos nemzetpolitikai tagozatának elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: "a kisebbségek döntő többsége a törvény módosításával alapvetően egyetért, néhány kérdés maradt hátra, amelyek rendezhetőek; semmiféle indoka nincs egy albizottság felállításának. Semmi nem indokolja az albizottság felállítását, ha csak valaki nem akar időt húzni".

A politikus érthetetlennek nevezte Németh Zsolt kijelentését, hiszen - mint mondta - az emberi jogi bizottság keddi ülésén mind a négy parlamenti párt képviselői általános vitára alkalmasnak találták a kisebbségi joganyag módosításáról szóló törvényjavaslatot. "Az Orbán-kormány négy éve alatt nem vitatták meg a törvénymódosítást, nincs erkölcsi alapja, hogy tovább húzza és akadályozza a kisebbségi törvény módosítását" - fogalmazott Tabajdi Csaba.



Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Szeptember   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Farkas Flórián fércmunkának tartja a Sargentini-jelentést

  • Magyar roma nőről ír az Independent, aki a brit cigányság jogaiért küzd

  • „Te is a nemzet része vagy” – megtartották a 6. Roma Büszkeség Napját

  • Megtartották a Roma Büszkeség Napját, de Járóka Líviát nem hívták meg

  • Roma Büszkeség Napja -„Egyformán vagyunk emberek”



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt