2024 April 20., Saturday/Konrád, Tivadar napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Teleki László kivár a jászladányi iskola ügyében
2004. 03. 06. 00:00

A Miniszterelnöki Hivatal romaügyi államtitkára, Teleki László csütörtökön azt mondta: egyelőre "kivár" a jászladányi alapítványi iskola ügyében.

Az államtitkár egy lakossági fórum előtt rögtönzött sajtótájékoztatón Kisújszálláson elmondta: "kivárásos alapon" tekint az alapítványi iskola ügyére, és megvárja a folyamatban lévő vizsgálatok befejezését.

Leszögezte azonban, hogy "mindettől függetlenül" Jászladányban és máshol is "tudomásul kell venni, hogy Magyarországnak a cigányság nélkül nem lehet a közös Európába elérni".

A jászladányi alapítványi iskola körül már körülbelül két évvel ezelőtti alapítása óta zajlik a vita, mert több helybéli roma szülő szerint az intézmény által támasztott követelmények hátrányosak a cigány származásúakra, akik így azt nem látogathatják.

Az ügyben már közvetített többek között Mádl Ferenc államfő, Magyar Bálint oktatási miniszter, Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman és Teleki László romaügyi államtitkár is.

Legutóbb januárban fordult jogorvoslatért az ügyészséghez több olyan szülő is, akiknek gyermekeit nem vették fel az intézménybe, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pedig februárban óvást nyújtott be a magániskolát fenntartó alapítvány kuratóriumának azon döntése ellen, amelyben a testület hat roma szülő gyermekének felvételét elutasította.

Teleki László csütörtökön leszögezte: ha a cigányság az oktatásban és a foglalkoztatásban helyben nem kap lehetőséget a felzárkózásra, "akkor nem tud bekapcsolódni a gazdasági vérkeringésbe, és mindig egy eltartott népcsoport marad".