2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Eltűnnek a putrik és a romák Kecskemét belvárosából
2004. 02. 02. 00:00

A helyi romaképviselet vezetője, Agócsné Karádi Olga szerint az önkormányzati akciónak egyértelműen az az eredménye, hogy a romák kiszorulnak a városból.

Két éve a kecskeméti önkormányzat úgy döntött, hogy felszámolja a város barakklakásait. Tavaly kilencvenegymillió forintot különítettek el a költségvetésükben két cigánytelep szanálására. A Wéber Ede utcai putrisort az elmúlt évben számolta fel az önkormányzat: az átlagosan másfélmillió forintos lelépési díjból a húsz roma család nagytöbbsége csak a városon kívül - tanyákon, hobbitelkeken - tudott lakást vásárolni, a maradóknak pedig csak városszéli garázsokra futotta.

Az idén szanálásra kerülő műkertvárosi barakksor lakóinak fele, mintegy húsz család már megegyezett az önkormányzattal, öten "hasonló komfortfokozatú bérlakást" kaptak, a többiek a közben hárommillióra megemelt pénzbeni térítést választották: többségük a környező településekre költözött, de voltak, akik a külvárosi gettókban vettek lakást. A műkertvárosi telepen maradt lakókkal jelenleg is folynak a tárgyalások.

A helyi romaképviselet vezetője, Agócsné Karádi Olga szerint az önkormányzati akciónak egyértelműen az az eredménye, hogy a romák kiszorulnak a városból, ráadásul sokszor még rosszabb körülmények közé kerülnek.

Dr. Bak Sándor, a lakásosztály vezetője a Roma Sajtóközpontnak elmondta: a képviselő-testület valószínűleg február 11.-én dönti el, hogy idén mennyit szán a telepek eltüntetésére. Jövőre a Szultán és a Nándorfehérvári utcai - harminc roma családnak otthont adó - gettók elbontását tervezi az önkormányzat.