2024 March 28., Thursday/Hajnalka napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

460 közmű nélküli cigánytelepet kell felszámolni
2004. 02. 01. 00:00

2004-ben 1 milliárd forint jut a költségvetésből a cigánytelepek felszámolására, illetve új lakások építésére, de uniós pénzforrásokat is igénybe kívánnak venni.

A Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára szerint e telepeken körülbelül 150-200 ezer roma ember él. Elmondta: 2004-ben 1 milliárd forint jut a költségvetésből a cigánytelepek felszámolására, illetve új lakások építésére, de uniós pénzforrásokat is igénybe kívánnak venni, továbbá a nemzeti fejlesztési terv öt operatív programja közül háromból ugyancsak várnak támogatást e feladatok végrehajtásához.

Teleki László szerint 2006-ig a cigánytelepek 40-50 százalékánál el kell kezdeni a felszámolási munkálatokat, azonban legalább 10-12 év kell még ahhoz, hogy az utolsó telep felszámolása is elkezdődhessen.

Az államtitkár hangsúlyozta: a munka világában a cigányokkal szembeni diszkrimináció még mindig olyan erős, hogy igen nehéz a romák integrálódása a munkahelyi közösségekbe. Ugyanakkor az államtitkár kifejtette: nem tart attól, hogy a májusi uniós csatlakozást követően tömegesen vándorolnának ki a magyarországi romák azokba a nyugati államokba, amelyekben azonnal munkát vállalhatnak.

Teleki László szerint a csatlakozással Magyarországon is javulnak majd a feltételek, s jobbak lesznek az elhelyezkedési lehetőségek is, illetőleg az uniós jogharmonizációtól a diszkrimináció jelentős csökkenését várják.

Hozzátette: a romák képzésére és átképzésére a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány idén 1,1 milliárd forintot biztosít. Az alapítvány kiemelten támogatja például azokat a roma vállalkozókat - januárban írták ki a pályázatot -, akik a szolgáltatási szférában kívánnak tevékenykedni.

Az államtitkár rámutatott arra is, hogy a közalapítvány ösztöndíjat biztosít a jól tanuló roma diákoknak - ötödik osztálytól kezdődően -, a kormány 2002-ben a támogatási keret összegét évi 300 millióról 700 millióra emelte fel. Hozzáfűzte: ennek hatására legalább 30-40 százalékkal emelkedett a cigány tanulók száma a középiskolákban, de több a roma hallgató az egyetemeken és a főiskolákon is. Elhangzott: a 2002-es év első felében 11 ezer cigány diák kapott ösztöndíjat, ma már 21.500.

Az államtitkár rámutatott arra is, miszerint 2003-ban először fordult elő, hogy címzett támogatást kapott a költségvetésből - 173 millió forintot -, a Magyarországi Cigányság Kulturális Alapja, az idén - február 20-án - 134 millió forintra ír ki pályázatot.