2024 March 29., Friday/Gedeon, Johanna napja van. .

Keresés

Add meg amire keresni szeretnél!

Megkezdte a romatelepek felszámolásának kidolgozását a kormány
2004. 01. 13. 00:00

A Lungo Drom elnöksége emlékeztet arra, hogy a telep-felszámolások már a kormány választási programjában is szerepeltek, de azóta sem történt semmi.

Ráadásul a magyarországi cigánytelep felszámolás legkevesebb 100 milliárd forintot igényel - vélik. A Lungo Drom elnöksége emlékeztet arra, hogy a telep-felszámolások már a kormány választási programjában is szerepeltek, de azóta sem történt semmi.

***



Megkezdte a romatelepek felszámolásának kidolgozását a kormány. A munkacsoport mai megbeszélése után a programért felelős romaügyi államtitkár kevés konkrétummal tudott szolgálni. Teleki László elmondta: a projekt nemcsak a telepek megszüntetését jelenti, hanem az ott élő romák és a befogadó települések lakóinak felkészítését is magában foglalja. A programot úgy dolgozzák ki, hogy a lakások felépítéséhez nemcsak a kormány és az Európai Unió adna pénzt, hanem az életkörülményük változását szorgalmazó romák is hozzájárulnának anyagilag.

Az elviselhetetlen állapotok, a fertőzésveszély miatt már évtizedek óta próbálja megoldani a mindenkori kormány a romatelepen élők életkörülményének javítását. Akik ilyen gettókban tengetik életüket, már házat építhettek volna az ígéretekből.

Az ígéretekből talán nemsokára tényleges tettek lesznek. A kormány ugyanis uniós támogatások reményében már hozzá is kezdett a program kidolgozásához. Az eddigi adatok azt mutatják: tizenhárom-tizennégy milliárd forint szükséges a program elindulásához, így 2006-ig a telepek negyven-ötven százalékának felszámolását kezdhetnék meg. A program nemcsak dózerólásból áll majd, hanem felkészítik a telepen élő romákat és az őket befogadó települések önkormányzatait és lakóit az életükben beállt változásra.

Ladányi János, szociológus, egyetemi tanár: "Ha a dolog nem így történik, akkor nem javítani, hanem súlyosbítanai fogja a problémákat, lehet, hogy megoldja egyik vagy másik telep problémáját, de félő, hogy ez a roma népesség koncentrációjával fog együtt járni. A települések kivetik magukból a telepen élő romákat és máshol fognak koncentrálódni."

A programért felelős államtitkár a munkába bevonja a helyi és a kisebbségi önkormányzatokat, oktatási intézményeket és magukat a telepen élő romákat is.

Teleki László, romaügyekért felelős államtitkár, Miniszterelnöki Hivatal: "Ahol már látnánk és lehetne érzékelni, hogy vannak befogadásra utaló jelek, ott már el lehetne kezdeni az adott pénzből a telepek megszüntetését, a lakások építését, de nem szeretnénk, hogy csak állami pénzen, európai uniós pénzen legyen felépítve, hanem a roma családoknak is be kellene szállniuk a lakásépítésbe."

A romák ugyan szorgalmazzák új lakások építését, de nem valószínű, hogy anyagilag támogatni tudnák leendő új otthonukat.