Mindenkiben van előítéletesség, csak ennek vannak fokozatai. A tolerancia ugyanúgy tanítható, mint bármi más.

A rendszerváltozás időszakában a diszkrimináció elleni fellépése kapcsán és az MDF alapítójaként lett ismeretes a neve. Milyen változásokról álmodott, és mi az, ami még mindig álom maradt?

A 80-as évek elejétől veszek részt a közéletben, és ahogy ez akkoriban muködött, az irodalmi életből kerültem a politikába. Akkoriban csak annyit éreztünk, hogy forrong a világ körülöttünk, és valami változni fog. Lehetett látni, hogy pillanatok alatt felgyorsulnak az események, és azt is sejtettük, hogy elkerülhetetlen és nem túl örömteli változások is történnek. Emlékszem, a 80-as évek elején egy összejövetelen Osztojkán Bélával arról beszélgettünk, hogy mi lesz szukebb hazánkkal, Borsod megyével. Mi lesz akkor, ha bezárják az Ózdi Kohászati Muveket, a Diósgyőri Gépgyárat, s mi történik azokkal az emberekkel, akiket az akkori rendszer predesztinált arra, hogy ne tanuljanak, mert jó volt az olcsó munkaerő, és erre kitunően alkalmasak voltak a romák. Ezek az emberek valóban az utcára kerültek, és a társadalom azóta sem tud felmutatni más alternatívát számukra, mint a munkanélküli segélyt. Ez nemcsak a romákat érinti, hanem minden szegénysorban élőt. Tény, hogy ma csupán minden ötödik romának van munkája, ez azért árulkodik valamiről. Ha jóindulatúak akarunk lenni, elmondhatjuk, hogy minden kormány megpróbált valamit tenni.

Sikerült is tenni valamit a romákért, vagy csak a felszínen kapirgáltak, és látszatintézkedéseket hoztak?

Igazából csak a felszínen kapirgáltak. A mindenkori kormányok rendre elkövették ugyanazt a hibát: nem komplexen próbálták megoldani a romák problémáját, és mindig csak a tuzoltásra maradt idő. Mert hiába oldódik meg a lakáskérdés, ha rossz az oktatási rendszer, és az egésznek nincs értelme, ha nincsen olyan munkahely és jövedelmi lehetőség, amelyből tisztességesen meg lehetne élni.

Tizenhárom év hosszú idő. Lehet-e csupán gazdasági okokkal magyarázni, hogy enynyire nem történt változás?

Ez nagyon hosszú idő. Egyébként azt azért nem lehet mondani, hogy nem történt semmi. Több a roma középiskolás és egyetemista. Csak éppen a mindenkori politika annak a feltételrendszerét nem biztosította a hátránnyal induló fiataloknak, hogy talpra állhassanak. Senki ne érezze azt, hogy nosztalgiázom, de ha valaki a Kádár-rendszerben például szövetkezeti lakáshoz jutott, a kölcsönt nyugodtan tudta törleszteni. Ha most egy fiatal nem a munkába belerokkanó szülők támogatásából szeretne új életet kezdeni, semmi esélye az önálló életre.

A Kádár-korszakot említette. A cigánytelepek felszámolása már akkoriban is terítéken volt, legutoljára pedig jövő év januárjára időzítette a kormányzat, hogy véglegesen elkezdi a telepek felszámolását.

Hozzászoktunk ahhoz, hogy nagyon jó ötleteink és elképzeléseink vannak, amelyeket majd megvalósítunk. Csak az a baj, hogy ez a majd már régen elmúlt. Kisebbségvédőként nyolc éve azt tapasztalom, hogy leírjuk, ez és ez a baj, és mégis mindig csak "majd" van. De most már nem érünk rá, felgyorsultak az események. Magyarországon több minden történt az utóbbi időben, mint ötven év alatt a már kialakult demokráciákban. Ez látszik is rajtunk. Meglehetősen elgyurődtünk. A telepfelszámolással kapcsolatban nem ismerem az új koncepció részleteit, de önmagában egy politikai döntésnek, ha nincs tudományos megalapozottsága, az égvilágon semmi értelme. Európa sem készült fel a romák helyzetének megoldására. Nemrégiben például egy olasz tengerparti városban akart letelepedni egy roma kolónia. Nem engedték a helybéliek, inkább pénzt adtak nekik, hogy menjenek tovább. Nem hiszem, hogy ez eurokonform lenne.

Mégis sokan úgy várják az EU-csatlakozást, mint valami mentőövet.

Nem tudom, ismerte-e azokat az autókat, amelyek szívatóval indultak. Először köhögtek, krákogtak, aztán szép lassan beindultak. Most ezzel a hasonlattal élve, a csatlakozás után szívni fogunk egy darabig. Ezt őszintén kellene tudatosítani mindenkiben. Ugyanakkor végre európaiak leszünk, és ez tényleg euforikus élmény. Fantasztikus, hogy nem ellenőriznek a határon, és nem kezelnek alsóbbrenduként. Azt is mindenki tudja, hogy a csatlakozásnak gazdasági felhajtóereje is lesz, csak türelmesen ki kell várni.

Az országjelentésekben az EU évről évre rossz minősítést ad hazánknak a romák helyzetét illetően. Ha ők sem tudták megoldani, akkor mi a mérce?

Az emberi jogok. Az elmúlt négy-öt évben ez már komoly kérdéssé vált, ezért bevonták a munkába a civil szervezeteket is. Amikor csak az államot kérdezték meg, például a 90-es évek elején, olyan jelentéseket láttam, hogy nem akartam hinni a szememnek. Azt mondtam magamban, vagy ők élnek más országban, vagy én. Döbbenetesen pozitív képet festettek. És a mostaniak is még csak a valósághoz közelítő képet adnak.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda tizedik alkalommal adja ki a Fehér Füzetet, amelyben diszkriminációs ügyekről számolnak be.

Magánalapítványunk olyan embereknek nyújt konkrét jogi segítséget, akik hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el. Kilencvenkilenc százalékban romák képviseletét látjuk el. Ha megállapítjuk, hogy a jogsértést azért szenvedte el valaki, mert romának született, akkor jogi segítséget adunk. Hosszú időbe telt, mire a hazai bírák, a rendőrség és az ügyészség is tudomásul vette, hogy nem az ellenségeik vagyunk. A bizonyítékok összegyujtése sokszor hetekig vagy hónapokig is elhúzódik, a perekről ne is beszéljünk. Igaz, 80-90 százalékukat megnyerjük. Nincs jogom ahhoz, hogy akár a rendőrt, a polgármestert vagy bírót az igazságszolgáltatás elé citáljam azért, mert jogvédő vagyok. Nem a megnyert és elvesztett perek aránya a legnagyobb eredmény, hanem hogy a többségi társadalom kezdi belátni, hogy mindenkinek jó, ha nem törvénysértő módon mennek a dolgok. Ha régen a rendőrök megverték a romákat, biztosan akadtak, akik elégedetten össze is dörzsölték a kezüket. De rá kell jönni, hogy az erőszak egy idő után nem válogat. Eredmény az is, hogy egyre több ember próbálja érvényesíteni jogait, az alkotmány is kimondja, az emberi méltóság az emberi élettel azonos értéku. Nincs olyan, hogy kicsit megölök valakit, hogy kicsit megsértem az emberi méltóságot.

Hogyan változott a szankciók mértéke?

Egyértelmuen szigorodott az igazságszolgáltatás. Hat évvel ezelőtt volt egy eset, rendőrök összerugdostak egy cigány vállalkozót. Az egyiket próbára bocsátották, a másikat pedig pénzbírsággal sújtották. Most két év, hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélnék őket. A kártalanítási összegek nagysága is változott, a személyiségi jogi perekben kiszabott bírság mértéke azonban nem. Nagy hiányosság, hogy a köz érdekében való perlés lehetősége nincsen meg. Hiba, hogy minden megoldást a bíróságoktól várunk, hiszen számos ügyben bíróságokon kívül is egyezséget lehetne kötni.

A rendőrséget említette, de az előítéletesség minden területen megfigyelhető.

Az élet minden területén. Méltánytalan lenne csak a rendőrségről beszélni. A hátrányos megkülönböztetés a társadalom egészét átszövi. Az önkormányzatoknál dolgozók esetében, a munka világában, az oktatásban, a hatóságoknál is megvan. Rengeteg a sztereotípia és az előítélet. Tudom, mennyi cigány van, aki dolgozni szeretne. De ha meglátják a bőre színét, már be sem engedik az ajtón, anélkül, hogy megmérettetett volna.

Mi az oka, hogy ilyen nagyarányú az előítéletesség?

Mindenkiben van előítéletesség, csak ennek vannak fokozatai. A tolerancia ugyanúgy tanítható, mint bármi más. Csak régebben azt mondták, ha ideges vagy, számolj tízig, ma viszont legalább húszig kell számolni. Sok muveletlen és tehetségtelen döntéshozó van az országban, különösen a politikusok között. Az ember egyre nehezebben létezik ilyen légkörben.

Mit tud tenni?

Nem tudom. Ír egy cikket vagy egy verset.

Egykori politikusként miért nem vállalja inkább azt, hogy megpróbál változtatni a helyzeten. Nem gondolt arra, hogy visszaálljon a sorba, és tovább "harcoljon"?

Nem, azt már próbáltam. Most inkább írok egy jogvédő segédkönyvet, talán sokan használják majd.

Verseket is ír, akár évtizedekkel ezelőtt. Eléggé reményvesztett, pesszimista hangulatú költeményeket. Így is érzi magát a bőrében?

A vers része volt az életemnek, szeretnék kiadni egy új kötetet. Az ember közéleti volta és a vers egy kicsit más. De értek az utóbbi időben csapások, az egészségem sem valami jó, talán ez is átüt a sorokon. Szerintem egyetlenegy fontos része van az ember életének, a halálhoz való viszonyulása. A mi kultúránkban ez a téma tabu, de ha úgy éljük az életünket, hogy bármelyik pillanatban meghalhatunk, akkor a lehető legtöbbet próbáljuk kihozni minden percünkből. Ez szomorúvá is teszi az embert, de ösztönzi is. Engem mostanában inkább motivál.