HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

A romák helyzete - Teleki László Somogy megyében tájékozódott

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  Teleki
2003 December 05    Forrás: Index


Ez a cikk archív

A romák életkörülményeiről tájékozódott a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős államtitkára csütörtökön Somogy megyében.


Hirdetmény

"Azért vagyok itt, hogy személyesen tájékozódjak a Somogy megyében élő romák életkörülményeiről, s hogy kérjem a megyei és települési önkormányzatok együttműködését ahhoz a jövő évben induló programhoz, amelynek célja a cigánytelepek felszámolása" - mondta Teleki László több romák által lakott somogyi település helyszíni bejárásán.

Az MTI érdeklődésére közölte: a jövőre induló programot kormányzati és európai uniós forrásokból finanszírozzák. "A megvalósításához partnerekre van szükségünk" - tette hozzá Teleki László.

A Somogy megyei közgyűlés koordinációs bizottsága által szervezett program során mintegy fél tucat települést kerestek fel a résztvevők, köztük a cigányok érdekvédelmi szervezeteinek képviselői.

Az államtitkár beszámolója szerint két évvel ezelőtt már járt a somogyi cigánytelepeken, s úgy látja, azóta nem történt kedvező változás.

Rámutatott: a legnagyobb probléma, hogy a romáknak nincsenek foglalkoztatási esélyeik, s a lakhatási körülményeik is rendkívül rosszak.

Teleki László úgy vélekedett, hogy nagy segítség lenne, ha az önkormányzatok közművesítéssel, építési telkek biztosításával segítenének a roma lakosságnak.

"Somogy megyében Táska község külterületén, az erdő szélén 6-8 cigánycsalád él; az ő helyzetüket mindenképpen az elsők között kell megoldani" - hangsúlyozta a roma ügyekért felelős államtitkár. Tájékoztatása szerint az év elején minden megyei önkormányzattal személyesen egyeztet majd, s közösen döntenek a feladatok rangsorolásáról.

A Somogy megyei közgyűlés elnöke szerint is "megdöbbentő, hogy évek alatt szinte semmi sem változott, a cigánytelepeken változatlanul hiányoznak olyan alapvető infrastrukturális feltételek mint az áramszolgáltatás, a vezetékes ivóvízellátás, a közút, s ezt csak tetézi a munkanélküliség".

"Meggyőződésem, hogy ebből a halmozottan hátrányos helyzetből csak a cigánytelepek felszámolása, a gyerekek iskoláztatásához nyújtott támogatás, munkahelyek biztosítása jelenthet kiutat" - hangoztatta Gyenesei István.

Hozzátette: a cigánytelepek felszámolására meghirdetett program csak akkor lesz célravezető, ha az erre fordítható összeget nem központilag osztják el, hanem helyben, minél közelebb az érintettekhez.

"Nem hogy javult, de rosszabbodott a helyzet a legutóbbi, négy évvel ezelőtti bejáráshoz képest" - jelentette ki Kompák György is, a megyei cigányszervezet elnöke.

Úgy vélte: az egyetlen megoldás az, ha felszámolják a cigánytelepeket.

"Remélem, a kormány programja mielőbb elindul" - fűzte hozzá.

A Somogy Megyei Közgyűlés adatai szerint a helyszíni bejárásra kijelölt településeken élő romák 80-90 százaléka munkanélküli, 70-80 százalékuk főként szociális juttatásokból él, jellemző az alultápláltság, a rossz egészségi állapot, a lakások sokszor életveszélyesek.

A legutóbbi, 2001-ben tartott népszámláláskor 9720-an vallották magukat a roma etnikai kisebbséghez tartozónak a megyében. Egy ezzel csaknem egy időben végzett szociológiai kutatás adatai szerint viszont 41.800 roma él Somogyban, ez a lakosság 12,5 százaléka. A megyében 62 cigány kisebbségi önkormányzat működik, s 44, a cigányság érdekeit képviselő szervezetet tartanak nyilván.




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Augusztus   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Visszafogadta a Fidesz a cigányozó edelényi polgármestert

  • Farkas Flórián pofátlansága: folytatnia kell az elért sikerek megtartásáért…..

  • Kis Grófo képével cigányozott a szolnoki ellenzék

  • Felosztanák Farkas Flórián birodalmát

  • A cigányok felzárkóztatása az egész társadalom ügye



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt