HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Kivonult a jobboldal - Krasznai bírálata

betűméret csökkentése betűméret növelése
2003 Január 11    Forrás: RomNet


Ez a cikk archív

A Lungo Drom továbbra is bojkottálja a választást. Miután nem lett foganatja annak, hogy a jobboldal szimpatizánsai a szavazófülkékhez félrevonulva egyszerre skandálták a "demokráciát, demokráciát" jelszót, kivonultak a pavilonból. Krasznai József, a zámolyi romák egykori szószólója Farkast és Horváthot bírálja a kialakult helyzetért.


Hirdetmény

Farkas Flórián a RomNet kérdésére, miszerint miért hagyják el helyszínt, elmondta: a baloldal a párthoz kötődő szekfű, illetve a fehér nyakkendő viselésével befolyásolta a választás leendő eredményét. Hozzátette: a magyarországi demokráciában még nem fordult elő, hogy a magyar kormány a roma politikába beleavatkozva kampányolt volna az egyik oldal mellett. "A magyar politikusoknak tudomásul kéne végre venniük, hogy önállóan is tudnak a romák dönteni" mondta Farkas.

A politikus szerint példátlan, az is, hogy a levezető elnök csalást állapít meg, s az OVB mégis engedi a választások folytatását. A Lungo Drom a holnapi nap folyamán benyújtja kifogásait, mivel Farkas Flórián szerint a mai választást diktatórikus eszközökkel vezényelték egész nap.

Időközben az OVB a Lungo Drom kérésére bejelentette, hogy nem várják meg a választás végét az elektorok hazaszállításával, hanem már korábban, 8:00-kor indítanak járatokat a megyeszékhelyekre.

Krasznai József, a zámolyi romák vezetőjeként ismertté vált politikus szerint a kialakult helyzetben az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a romák jobb és baloldalra szakadtak. Véleménye szerint ez nem szolgálja a romák érdekét. A két fél tekintetében pártatlan, egyikük mellett sem teszi le hivatalosan a voksot. Azt gondolja, hogy a hatalmi harcból fakadó zűrzavarért nem az elektorok a felelősek, hanem az őket irányító két frontember: Farkas Flórián illetve Horváth Aladár. Ez utóbbi indulásával a mostani formájában nem ért egyet, mert szerinte összeegyeztethetetlen a miniszterelnöki tanácsadói pozíció és az OCÖ elnöki tisztje. Krasznai elmondta: nem tudja, hogyan lehet a miniszterelnök tanácsadójaként a romák érdekeit képviselni a magyar kormánnyal szemben. Taktikai lépésnek tartja azt, hogy Horváth nem mondott le az indulása előtt tanácsadói posztjáról, mert ha elveszíti a választást, akkor még mindig megtarthatja pozícióját.

Krasznai Farkas Flóriánról azt gondolja, hogy nem veszíthet sokat, ha elesik az OCÖ elnöki pozíciójától, mert a választások előtt már bebiztosította magát azzal, hogy a Fidesz koalíciós ajánlata révén, annak parlamenti képviselője lett.

Krasznai hozzátette: nem ért egyet azzal, hogy a parlamenti pártok befolyásolták a magyarországi cigány politikát. A romák két táborra szakadtak, s ezért Horváth Aladár illetve Farkas Flórián a felelős.




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2019 Július   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Romagyilkosságok: kérdések, tíz év után is

  • A megtámadott kárpátaljai romákért emelt szót Farkas Félix a parlamentben

  • A Jezsuita Roma Szakkollégium felvételi felhívása

  • Szálka a szemben: az Auróra küzdelme az önkormányzattal

  • Csemer Gézára emlékeztek



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt