HÍRDETÉS


HÍREINK
vissza

Megalakult a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet

betűméret csökkentése betűméret növelése
Címkék:  Kállai, jászladány
2002 November 24    Forrás: RomNet


Ez a cikk archív

Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet néven ellen-önkormányzatot hoztak létre a kisebbségi önkormányzatból kiszorult jászladányi romák. A szervezet vezetői azt szeretnék, ha a hivatalos kisebbségi önkormányzattal szemben ők képviselhetnék a jászladányi cigány lakosság érdekeit.


Hirdetmény

Kisebbségi önkormányzat helyett polgárjogi szövetség. A jászladányi romák úgy döntöttek, hogy ha már nem jutottak be a nagyközség cigány kisebbségi önkormányzatába, létrehoznak egy érdekvédő szervezetet. A Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet ugyanazokat a célokat és feladatokat tűzte ki maga elé, mint amik a hivatalos kisebbségi önkormányzatéi. A szövetséget eredetileg országos hatáskörűvé tervezték, de a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke lebeszélte erről az alapítókat. Horváth Aladár szerint Jászladányban az elmúlt években a kisebbségi alkotmányos jogok súlyosan sérültek, ezért kellett helyben polgárjogi, civil pályára állítani a cigány mozgalmat.

A szövetség alakuló ülésén, melyet jobb híján egy italboltban tartottak, a jelenlévők tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadták a szervezet alapszabályát és megválasztották a vezetőket.

A szövetség elnöke a kisebbségi önkormányzat volt vezetője lett. Kállai László szerint a jászladányi romák érdekeit az új szervezet képviseli majd. Kállai a szervezet céljai közül kiemelte, hogy törekedni fognak a roma és nem roma lakosság közötti harmonikus, feszültségmentes együttélés elősegítésére, fellépve a rasszista, diszkriminációs jelenségek ellen.

A szervezet akkor kezdi meg működését, ha a bíróság nyilvántartásba veszi. Tevékenységét, mint a többi társadalmi szervezetét, az ügyészség felügyeli majd.




Hirdetmény

vissza az oldal tetejére

PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2020 Október   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Aktuális: 

Nincs esemény

HÍRDETÉS


EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Agócs János lehet az ORÖ új elnöke

  • A Lungo Drom-ellenes koalíció zárhatja le a Farkas Flórián-féle korszakot az ORÖ-ben

  • Felfüggesztett börtönre ítélték az Országos Roma Önkormányzat elnökét

  • Fellebbezett az ítélet ellen az Országos Roma Önkormányzat elnöke

  • Nyílt levélben kérik Farkas Flóriánt ne zaklassa az ORÖ-s képviselőket



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Oszlassa-e fel magát azonnal az Országos Roma Önkormányzatot?














KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:

  • 100 Tagú Cigányzenekar



    Phiren Amenca



    Parno Graszt