Az emberek mindig mondanak olyan dolgot, ami nem igaz, s a legtöbb esetben itt olyan állítások hangzottak el, amelyek távolról sem fedik a valóságot.
Kellemes nyári napsütésben érünk a paksi városháza elé. Körülbelül egy órával korábban ért véget a tüntetés. A tér szinte kong az ürességtől. Hihetetlennek tűnik, hogy indulatoktól forrong a település és a környező falvak. Semmi sem utal a ledózerolt házakra, a fedél nélkül maradt tizenhét apróságra, az országot bejáró döbbenetes képsorokra; pedig előző nap Németkéren már a Kolompár-család újonnan vett házát is szétverte a rasszizmustól sem mentes, félrevezetett, felbőszült tömeg. Aztán megérkezik Solt Pál - a Paksi Roma Egyesület vezetője -, s kalauzol minket a segítségével feltáruló, a valóságban még inkább megrázó világban.
ROMNET: Milyen a hangulat most Önöknél? SOLT PÁL: Azt tudom mondani, hogy az emberek az elmúlt napok eseményeinek ellenére megőrizték higgadtágukat. Annak örülök, hogy még mindig le tudom csitítani őket és hallgatnak rám, pedig sokszor már én magam is elborzadok.
ROMNET: Hogyan foglalná össze a bedő-tanyai romák elmúlt napjainak kálváriáját?
S. P.: Az emberek mindig mondanak olyan dolgot, ami nem igaz, s a legtöbb esetben itt olyan állítások hangzottak el, amelyek távolról sem fedik a valóságot. Meg kellett volna kérdezni minket, mint roma önkormányzati képviselőket, vagy magukat az érintett romákat, hogy nekik mi a véleményük az őket ért vádakról.
Õk szerették volna elmondani, hogy úgy szeretnének élni, mint ahogyan a többi ember. Úgy szeretnének élni, hogy a megélhetésük biztosítva legyen.
Nem lehet emberekkel úgy beszélni és bánni, mint az állatokkal, mert itt ez történt. Állatoknak tekintették őket, s még csak azt sem vették figyelembe, hogy három hónapos, másféléves, ötéves, hétéves, hátrányoktól sújtott gyermekekről is szó van, akiknek óvodába, iskolába kellene járniuk. Nem elég az, hogy összedőlt a házuk, még a szomszédos települések kiközösítő magatartása is sújtja őket.
ROMNET: Mi a véleménye arról, hogy a környező falvak polgármesterei szerint a paksi önkormányzat a szociális problémáinak exportálására tett kísérletet a bedő-tanyaiak esetében?
S. P.: Nem a mi önkormányzatunk tuszkolta a romákat, hogy feltétlenül muszáj nekik elmenni. Maradhattak volna, ha akarnak, de az építkezéssel járó procedúra miatt, gyorsabban lakáshoz lehetett volna juttatni őket úgy, hogy a közelben lévő településeken vesznek nekik házat.
ROMNET: Mi vezetett a mostanra pattanásig feszülő légkörhöz?
S. P.: Ez az ügy már elég régóta húzódik. 2002. szeptember 5-én huszonkét óra körül összedőlt a régi épületek egy része. Éjfél tájékában kijött a vagyongazdálkodási osztály vezetője és egy kollégája. Nem javasolták, hogy bent maradjon akár egy ember is, mert bármelyik pillanatban omolhatott volna az állva maradt házrész is. Onnantól fogva nem lakhattak a bedő-tanyai romák az épületben. Azt az éjszakát nagyon mostoha körülmények között töltötték el. Nem volt tető a fejük fölött egyáltalán.
ROMNET: A szabad ég alatt aludtak?
S. P.: Igen.
ROMNET: A gyerekek is? S. P.: Nem. Õket még aznap este elszállásoltuk a paksi roma önkormányzat épületében. Csak a felnőttek maradtak kinn, illetve elvétve néhány nagyobbacska a gyerekek közül.
ROMNET: Vannak még kint a Bedő-tanyán emberek?
S. P.: Nincsenek. Mindenki el van helyezve a biritói átmeneti szálláson, valamint a már említett roma önkormányzati székházban. Mindössze négy konténer maradt ott a helyhiány miatt el nem pakolható bútorok, ruhák, használati eszközök tárolására. ROMNET: Mennyire érte önöket váratlanul ez az esemény? S. P.: Márciusban már jeleztem a helyi önkormányzat felé, hogy az épületek állaga életveszélyes, de szeptemberig különböző adminisztrációs problémák miatt nem igazán tudtunk előrelépni.
ROMNET: Miben merültek ki az említett adminisztrációs akadályok?
S. P.: A Bedő-tanyán található épületek - volt cselédházak - nem kerültek az ott lakó romák nevére, ezért a paksi önkormányzat nem intézkedhetett. Egészen addig nem sikerült rendezni a tulajdonjogi viszonyokat, amíg az aljegyző úrral közösen kezünkbe nem vettük az ügyet.
ROMNET: Mi gátolta a tulajdonjogok bejegyzését? S. P.: A PAG Rt. nem eléggé körültekintő ügykezelése. Az adásvételi szerződésben olyan helyrajzi számokon kívánták szerepeltetni a bedő.tanyai ingatlanokat, amelyek nem egyeztek a földhivatali nyilvántartásban lévőkkel.
ROMNET: Ha jól értem, akkor úgy lehetne értékelni az eddig elmondottakat, hogy mire elhárultak volna az Önök elé tornyosuló problémák, addigra annyira leromlott a házak állaga, hogy teljes mértékben használhatatlanná váltak, s a leggyorsabb lakáshoz jutási lehetőséget a szomszédos falvakban történő ingatlanvásárlások jelenthették volna. Mi történt ezután? Miért fordultak szembe Önökkel?
S. P.: Nézzük például Faddnak az esetét! Legjobb tudomásom szerint hét ember költözött volna oda. Két család, két lakásba. Ezen lakásokat megvásárolta a paksi települési önkormányzat, de amikor értesültek róla az ottani lakosok, akkor fellázadtak. Maga a polgármester ágált ellenünk a legjobban, ő hívta össze a falugyűlést is. Sőt, olyan hírek is érkeztek, amelyek szerint Fadd polgármestere személyesen is nyomást gyakorolt a két helybeli tulajdonosra, kilátásba helyezve azt, hogy hosszabb távon pórul járnak, ha elmerik adni házaikat.
ROMNET: És mi történt Németkéren - fordulok a háza rombolását elszenvedő Kolompárnéhoz. Miért oda akartak költözni?
KOLOMPÁRNÉ: Mert a többi helyen elutasítottak.
ROMNET: Hány településen próbálkoztak?
KOLOMPÁRNÉ: Faddon és Kömlődön. Faddon találtunk lakást, a szomszédok is befogadtak, de az önkormányzat megakadályozta a szerződéskötést. Kömlődön egyáltalán nem akadtunk lakásra.
ROMNET: Pakson keresték a lehetőségeket?
KOLOMPÁRNÉ: Igen, de olyan drágák a városban a házak, hogy nem tudtunk venni, pedig legszívesebben itt maradnánk. Németkérre csak a kényszerítő körülmények miatt mentünk volna, hogy mégis tető legyen a család feje fölött.
ROMNET: Kizárólag azért akartak oda menni, mert ott volt lakás eladó?
KOLOMPÁRNÉ: Igen. Ott a tulajdonosokkal megtudtunk egyezni, és a paksi önkormányzat is kifizette a házért a két és félmilliós összeget. De hiába vettük meg. Se pénzünk, se lakásunk nincs. Egy átmeneti szálláson tengődünk, amíg nem rendeződik a helyzetünk.
ROMNET: Hogyan zajlott a Németkérre való megérkezésük?
KOLOMPÁRNÉ: Két újságíró arról tájékoztatott minket, hogy megszűnt a faluban a lincshangulat, nyugodtan költözhet a család. De félóra múlva az MTI egyik tudósítója azzal hívott fel, hogy mégse induljunk el, mert még mindig százötven-kétszáz ember áll az utcán, akik erőszakkal is eltávolítanak, ha kell.
ROMNET: Miért bőszült fel ennyire a tömeg Önök ellen?
KOLOMPÁRNÉ: Mert azzal vádolták meg a férjem, hogy gyilkosságért börtönben ült, s ezért nem tartottak kívánatos személyeknek bennünket. ROMNET: Ez a vád helytálló? KOLOMPÁRNÉ: Nem. A férjem egyetlenegyszer sem került összeütközésbe a törvénnyel. Még csak arra sem volt lehetőségünk, hogy a saját házunkba betegyük a lábunkat. El lehet gondolkodni azon, hogy valóban mi vagyunk-e a bűnösök. Én biztos nem merném megtenni azt, hogy a másiknak a házát lerombolom. Láttam a televízióban este, hogy mit műveltek az épülettel. Teljesen letarolták. ROMNET: Milyen érzés volt látni?
KOLOMPÁRNÉ: Nagyon rossz.
ROMNET: Félt?
KOLOMPÁRNÉ: Hogyne féltem volna. Ezek az emberek akkor is ezt csinálták volna, ha a családommal bent vagyok. És még ők vádoltak meg minket gyilkossággal és kannibalizmussal.
ROMNET: A házrombolás éjszakáján hol aludtak?
KOLOMPÁRNÉ: Kint a sátorban.
ROMNET: Hidegben, esőben?
KOLOMPÁRNÉ: Igen, a másfél éves gyermekemmel.
ROMNET: Miből élnek?
KOLOMPÁRNÉ: A férjem munkájából és a szociális járadékból. Tisztességes jövedelemből. Éppen ezért még most sem tudom megérteni, hogy miért tőlünk féltek?
ROMNET: Mikor vásárolták meg a házat? KOLOMPÁRNÉ: Szeptember I8-án. Huszadikán költöztünk volna, de értesítettek, hogy megverték az előző tulajdonost azért, mert romáknak adta el az ingatlant. A tulajdonosnő hasonló cipőben jár, mint én. Huszonhét éves, terhes, pici babája van, csak épp nem roma származású. A holmijaiért rendőri védelemmel biztosítva mehetett vissza, hogy nagyobb baja ne essék.
ROMNET: Mi van most a hölggyel?
KOLOMPÁRNÉ: Sajnos nem tudom. Eltűnt a látókörünkből.
ROMNET: Hogyan vélekedik arról - fordulok ismételten Solt Pálhoz -, hogy tegnap este a Németkéri Cigány Kisebbségi önkormányzat vezetője az Önével ellentétes álláspontra helyezkedett?
S. P.: Nemcsak a németkériek fokozzák a lincshangulatot, hanem maga a roma önkormányzat elnöke is feszíti a húrt. Megpróbál maga körül minél kedvezőbb képet kialakítani helyben. Nem értem őt. Rá kellene ébrednie arra, hogy nem csak a németkéri romákat, de minden romát, aki hozzáfordul segítségért, erkölcsi kötelessége megvédeni, mert ha nem ezt teszi, akkor nem hiteles romavezető. Ha
a tegnapihoz hasonló kijelentéseket enged meg magának, akkor vajon kiket képvisel?
ROMNET: Jelenleg mi történik Németkéren? Úgy értesültünk, hogy most is folyik ott egy demonstráció. Miért tüntetnek? S. P.: Ha pontosak az információim, akkor azért, hogy megakadályozzák a háromtagú Kolompár-család beköltözését. ROMNET: Ez azt jelenti, hogy a mai napon megtámadhatnak minket, ha elutazunk oda? S. P.: Ez így igaz.
ROMNET: Hasonló állapotok uralkodtak a botrány kirobbanása előtt is?
S. P.: Ismereteim szerint nem. A botrány viszont annak köszönhető, hogy minden településen volt egy-két olyan ember , aki részt vett a lakosok lazításában, s közéjük tartozik a faddi polgármester is. Ez utóbbi személyt remélem, hogy nem a közelgő helyhatósági választások motiválják, mert ez az ember bebizonyította, hogy a bedő-tanyai romák barmoknak vannak tekintve az ő szemében, s az általa használt "megoldási metódus" nem a vezetői alkalmasságáról tesz tanúbizonyságot.
Romavezetőként azt mondom, hogy leülnék vele egy kicsit beszélgetni - de a németkéri vagy a pusztahencsei polgármesterekkel is. Megkérdezném tőlük azt, hogy tényleg járható útnak gondolják-e, hogy saját magukat embereknek, becsületes embereknek tekintik, minket pedig megalapozatlanul stigmatizálnak az általa képviselt lakosság előtt, akik közül a többség ennek hatására állt melléjük. Ha a többség tudná, hogy a valóság nem az, mint ahogyan tálalták, akkor lehet, hogy más véleményen lenne.
Nem tudom megérteni, hogy lehet elítélni egy olyan családot, amelyet még nem is ismerek. Hogyan lehet, hogy azonnali véleményt alkotva az életét bezárjam, és azt mondjam: a kulcsot eldobom, és ide bizony többet nem jössz. Demokrácia és szabadköltözési jog van Magyarországon. S ha ez igaz, akkor igaz kell legyen a romákra is. Ha viszont nem teljesülnek ezek a feltételek - a demokráciából következő jogok és kötelességek -, kizárólag a többségi társadalom tagjainak esetében, akkor mi nem voltunk, és nem is vagyunk sehol. Mi nem mondhatjuk, hogy szabadköltözési jog és demokrácia van.
ROMNET: A médiában elhangzott egy olyan vád, hogy azért nem akarják a bedő-tanyai romákat befogadni, mert rossz a hírük. Mi erről a véleménye?
S. P.: Én még egy konkrét vádat nem hallottam, és nem is kérdezték meg tőlem, hogy miként vélekedem róla. Azt gondolom, hogy minden településen vannak olyan roma és nem roma származású emberek, akik a hátrányos helyzetükből adódóan rákényszerülnek olyan dolgokra, ami a megélhetést biztosítja számukra. Innentől fogva a kérdés nem kérdés. Abban az esetben kérdés, ha van munkalehetőség, ami
garantálja az alapvető létszükségletek kielégítését, s az illető személy mégis az egyéb eszközökhöz folyamodik. De ha ebből ki van zárva, akkor milyen választása marad?
ROMNET: Egyetlen helység sincs a közelben, ahová minden konfliktus nélkül beköltözhetne egy-két roma család?
S. P.: Nem vagyok benne biztos, hogy a hat település közül akár egy is akadna, amely beengedné valamelyiküket. Akkor lenne ennek igazán létjogosultsága, ha akadna olyan romavezető, aki hasonlóképpen tekintene a bedő-tanyaiakra, mint a helybeli romákra, s támogatón fellépne az érdekükben. Ilyen esetben több esélyt látnék a lakásproblémák azonnali megoldására, de e nélkül nem javaslok magam sem ilyen jellegű kezdeményezést, mert esetleg halálos kimenetelű atrocitással is járna rájuk nézve.
ROMNET: A jelenlegi helyzetük ideiglenes megoldás. Ezután mi következik? S. P.: Amennyiben mégis vidékre akarnak menni a bedő-tanyai romák, az önkormányzat biztosítani fogja ennek az anyagi fedezetét. Aki maradni akar, annak új lakás is épülhet. ROMNET: Az állandó lakásokat hová építik? S. P.: Néhányat Bedő-tanyára, a többiről nem tudok nyilatkozni. Ezt a romák döntik el attól függően, hogy hol kapnak telket.
ROMNET: Milyen elhelyezést tartana elfogadhatónak?
S. P.: Érdemes lenne megnézni, hogy vannak-e Pakson olyan lakások tűrhető áron, amelyek megfelelnek nekik. Fontos, hogy minél jobb körülményeket biztosítson a gyerekeknek és a felnőtteknek. Ebbe beletartozik a fürdőszoba, hogy az emberek ne legyenek akadályoztatva a tisztálkodásban. Az iskola és az óvoda közel legyen, vagy ne okozzon gondot a gyerekek bejárása. Biritóról, ha nincsen busz, akár másfél-két órát is gyalogolniuk kellene a nagy távolság miatt.
ROMNET: A paksi lakókkal milyen a romák kapcsolata? Mennyire azonosulnak a környező falvak lakosainak nézeteivel?
S. P.: Mostanáig nem találkoztam olyan paksival, aki azt mondta volna, hogy ezeknek az embereknek ebben a városban ne lenne helye. Én bízom benne, hogy Paks lakossága elég kultúrált ahhoz, hogy ezt a kérdést humánusan oldja meg. Ennek már tapasztaltam látható jelét. Több nem roma származású lakos is felhívott minket, hogy többek között bútorokat felajánlva segítséget nyújtson.
ROMNET: Hogyan érintette a gyermekeket ez az eseménysor?
S. P.: A szülők az őket ért katasztrófa és a lakhelyeik elvesztése, ellenére mindennap elvitték a nagyobb gyerekeket iskolába, a kisebbeket óvodába, bölcsődébe. Tisztán hordták őket.
ROMNET: Múlt időben beszél. Miért?
S. P.: Mert az iskoláztatással kapcsolatban problémák merültek fel. Néhány szülő kiíratta gyermekét a helyi oktatási intézményből, mert abban reménykedtek, hogy az általuk választott céltelepülés - ebben az esetben Pusztahencse - befogadja őket. A pusztahencsei önkormányzat viszont úgy tájékoztatott, hogy amíg nincs állandó lakcímük a faluban, addig nem iratkozhatnak be. Jelenleg iskolázási lehetőség nélkül vannak.
ROMNET: Az előző tanintézmény visszafogadja a roma gyerekeket?
S. P.: Bízom benne, hogy igen. Fel fogom venni a kapcsolatot az oktatási egység vezetőivel, illetve kérem a paksi önkormányzat segítségét, hogy minél előbb az iskolapadokban ülhessenek megint, mert nem mindegy számunkra, hogy hogyan alapozzák meg a jövőjüket.
