FELHASZNÁLÓK
felhasználók listája

deloro


Blogjai



Nyomravezetői díj??????
A kettős mérce rendszere??
Dajka tanfolyam romáknak


Véleményei hozzászólásokról



Jó lenne,ha a fogyatékosokhoz hasonlóan a cigányok is kapnának olyan lehetőséget,hogy a Magyar Posta 5%-ban foglalkoztatja őket illetve amíg alkalmazásban állnak teljes járulékmentességet kapnak.

Míg a cigányok érdekében csak programokon dolgoznak addig a fogyatékkal élőknek munkájuk van.



Cikk: Átadták a Kisebbségekért Díjat


bárcsak a szoc-lib időszak alatt is ilyen okosak lettek volna



Cikk: MSZP: közmunka helyett munkaszolgálatot akar a kormány




Balogh csak beszél és beszél és beszél!  Ez az ember ékes példája annak, hogy miképpen lehet a semmiről úgy beszélni, hogy az valami.



Cikk: Balog: „van rasszista indíttatású bűncselekmény”




Vajon miért családi látogatásokra költik a feladatalapú támogatást, nem a helyi cigányoknak kéne programokat szervezni belőle, drága képviselő asszony?  Az OCÖ-nek meg Flóri elhagyta a kulcsát?



Cikk: Roma vezetők jártak az Országházban, de nem fogadták őket az országos roma önkormányzatban


Szóval van kisebbségi rasszizmus?

A roma népnek nincs hivatalos anyaországa. Többszár évet vándorolt. A világ minden érszére eljutott és sok helyen letelepedett és több száz éve úgy, hogy sosem háborúzott, sőt inkább e népcsoportot írtották sok országban és vadásztak rájuk, mint az állatokra csak azért mert romák. És Mi rasszitsták lennék? komolyan gondloja bárki is azt, hogy mi rasszisták lennék? Mi, akikbe a depressziós magyar társadalom belerúg akkor, amikor már senki nem áll szóba vele, amikor már mindenki lenézi, amikor már elfogyasztotta a világ összes nyugtatóját és már nem elég az ha dörmög a bajszaalatt?

Mi, akik kénytelenek voltunk a több száz éves megaláztatás után alternatív megélhetési, jövedelemszerzési és önvédelmi stratégiákat kialakítani?

 

Méghogy Magyargyűlölet?! Hihetetlen.....

 

Igen, igaz mindenki kapja meg  jogos büntetését a Magyar törvények szerint. De nézzünk körül, hogy mennyire érvényesül  cigányság rendőrség, bíróság, ügyészség előtti egyenlőség joga. Nézzünk körül, mennyi nem roma ember megússza a büntetést a gyorshajtástól kezdve, a drogozásig, egészen a milliárdos csaláson és emberőlésen át..

Örülnék ha végre egy hiteles, értelmes, autentikus roma ember beszélne a romákról. Aki más kisebbséghez tartozik, az beszéljen arról!!!!!



Cikk: Balog: „van rasszista indíttatású bűncselekmény”


jó az írás, csak jó lenne tudni, hogy ez most az összes roma értelmiséginek szól, vagy az író egy valakire gondol, akit nem nevez meg. én az utóbbira tippelek, de a kaméleonkodás mellett a rébuszokban való megnyilatkozás is legalább olyan félrevezető.



Cikk: Kaméleon Vadász: Kaméleoni ambíciók a roma értelmiségiek körében




Hozzászólásai



2013 április 12 07:41:12

Tudni kell azt is, hogy a roma nemzetiségi önkormányzatok két féle célra kapnak pénzt az államtól, ami adópénzünkből:

működési célra és programmegvalósításokra!!

a nyomravezetői díjat vajon melyik költségvetési fejezet alatt fogják elszámolni és hogyan??

Ez a nemes gesztús úgy lenne kerek, ha a tisztelt reprezentánsok saját zsebből tennék ki a 100-100 ropit.....

like 0 dislike 0


2012 Január 10 09:01:41

Valóban nagyon furcsa, hogy amíg határainkon belül az etnikai alapú politizálást nem támogatják, addig a határontúli Magyarok esetében kifejezetten preferálják.

like 0 dislike 0


2011 December 30 10:57:57

Hogy mekkora igazad van. Én azt is javasoltam már hogy a cégek a rehabilitációs hozzájárulásához hasonlóan, roma reintegációs hozzájárulást is fizessenek ha nem alkalmaznak megfelelő számú romát. eddig süket fülekre talált. nagyon érdekelne a javaslatod. Kérlek vegyük fel a kapcsolatot. Számom: 30/ 596- 31- 52  e-mail: lakatosl@lab.hu

like 0 dislike 0


2011 November 07 10:37:30

Kedves rromano! Bár én nem vagyok ckö-s de Paks térségi vagyok. Annyit reagálnék a rendkívül konstruktív hozzászólásodra, hogy a második mondatoddal talán még egyet is tudnék érteni, de az első mondatod elég rosszindulatú. Ha valamelyik CKÖ képviselete kultúráls, intellektuálisan építkezik a képviseltjei javára, az nem azt jelenti, hogy családi kirándulást csinál a romák kárára, mert ha ezt akarná, akkor mulatni menne a pénzből és nem a terror házába. Gratulálok a hozzászólásodhoz, ezért kár volt a billentyűket nyomkodnod.....

like 0 dislike 0


2011 Október 27 14:57:27

A magyar gyermekeknek már az óvodától kezdve minden program és plusz normatíva nélkül kellene tanuljanak arról a népről amellyel már több mint 600 éve együttélnek. Amí ez nem történik meg addig igenis a negatív közhangulat, a média felnagyított képe és a gazdaság válság hatására kialakult bűnbankképzés alapján fogják továbbra is mgítélni a cigány még azok is, akik életükben talán egyszer láttak cigányt. Naívság azt gondolni, hogy ha látványosan nagy nyílvánosság előtt önkritikát gyakorolunk, akkor a töbségi társadalom véleménye megváltozik rólunk! Forgác mester ebben az írásában és a másikban is kínosan azt fejtegeti, hogy bizony nagy önkritikát kell gyakoroljunk mert gyarlóak vagyunk. Kezdje magán! tegye meg az első lépést. Ha a parasztok szája íze szerint szeretne beszélni és annyira kiakarja mondatni a cigányokkal azt, amit halani akarnak a parasztok, akkor hajrá. El lehet kezdeni. Ostorozza előbb magát. pl. Eddig szarul szakértettem roma ügyben ez is hozzájárult ahhoz ami mos van. A jelenlegi helyzet az én munkámat is tükrözi....

Forgács odamondó úr egyet ér el ezkkel az írásaival. lesznek a jó cigánynak minősítettek és a rosz cigánynak minősítettek. Hogy ki lesz a minősítő? Hát ő maga! Persze a jók elhatárolódnak a rosszaktól és fordítva. Majd én is elhatárolódom egyes romáktól, ha a magyar nép elhatárolódik attól a a magyar csürhétől akik nokiásdobozokban lopták szét az országot. Ha a mi helyzetünkről nem a parasztok tehetnek, akkor a gazdasági csődről pedig nem a romák tehetnek, hanem a milliárdos csaló politikusok és a paraszt slepjük. A tolvaj parasztok gyakololjanak önkritikát! Forgács után és a tolvaj parasztok után én is önkritikát gyakorolok, addig nem!

like 0 dislike 0


2011 Október 27 10:33:26

Egyébkét pont azokkal nem tud azonosulni, akiken nap mint nap segítenie kellene már csak munkájából kifolyólag is, mivel (úgy tudom) a Baross utcai munkaügyön (volt) roma foglalkoztatás- szervező menedzser, vagy tán még most is az?? Gondolom nem, különben mint kormánytisztivselő, hogyan írhatna ilyeneket......

like 0 dislike 0


2011 Október 27 09:41:09

Azt hiszem nekem még nagyon sokszor el kell az írást olvasnom ahhoz, hogy mit akar a Forgács mester mondani. Legelső olvasatra azt hámoztam ki az írásból, hogy elismeri azt, hogy van cigány származás, mivel ő sját magát is, illetve közvetlen környezetét is annak tartaja. Sőt azon belül is meghatározza, hogy mely alcsoporthoz tartozik: a lovári alcsoportba. Szerintem úgy gondolja, hogy a cigányság nem valami mellett határozza meg önmagát és akar összetartani, hanem valami ellen. Az a hipotézise, hogy a mai magarországon élő vélelmezetten több százezre cigány népességnek nincs annyi KÖZÖS pozitív értéke, produktuma, amely miatt egy népnek nevezhetné magát. Azt pedig aki mégis a magyarországi cigány népeséghez tartozónak vallja magát, arról úgy gondolja, hogy ez egyetlen dolog miatt van. A nyomora, a magyargyűlölete és a devianciája miatt. Azért mert több féle nyelven beszélünk, sokféle képpen öltözködünk és viselkedünk és sokszínő a kultúránk és az értékrendünk ezért azt mondja, hogy nem is nevezhetjük magunkat romának. Bár nem vagyunk egy homogén etnikum, attól még egy etnikum vagyünk a népünkön belüli külömbözőségek ellenére is. Forgács atya szerintem egy olyan cigánysághoz akar tartozni, amely népcsoport nem tarthatja fenn magának a jogot arra, hogy hibázzon, bűnözzön, munkanélküli legyen, alantas legyen, dühös legyen, haragudjon.... MAGYARUL Ő ELHATÁROLÓDIK ATTÓL A NÉPCSOPORTTÓL, AMELYNEK VANNAK VÉLT VAGY VALÓS SÉRELMEI, HIBÁI, GONDJAI, KOMMUNIKÁCIÓS PROBLÉMÁI, KIRAKAT EPREZENTÁNSAI... tehát Forgács doktor maximalista. Ő egy tökéletes néphez akar tartozni, amely legalább annyira tökéletes mint ő maga vagy a közvetlen környezete, akikért teljes mellszélességgel ki tud állni. Tehát lokális szinten működik a vérségi lojalitása, de tágabb értelemben nem kíván ezzel az alantas cigánysággal és annak a hibáival azonosulni. Van számára egy jó hírem. Nem is kell, erre senki nem is kérte, én legalább is biztos nem. Nyílván önkritikát kell gyakorolnunk sokszor ahhoz, hogy másokkal szemben építő jellegű kritikát tudunk megfogalmazni, de ugyanez várható el a többségtől is velünk szemben és ez alól még az sem menti fel őket, hogy ők a többség és ők rendelkeznek a források felett!! Ezzel az írásával megkérdőjelezi mind azt a dolgot, ami miatt a roma érdeképviseletet elátjuk, ami miatt ma az USA-ban a feketék is RENDELKEZNEK FORRÁSOK FELETT, ADNAK KI ENGEDÉLYEKET, ISKOLÁKT MŰKÖDTETNEK, ÉS HA KELL FŰNYÍROT ADNAK KÖLCSÖN A FEHÉR SZOMSZÉDNAK. DE NEM KELL ODÁIG ELMENNI MÁR MÁR NÁLUNK IS VANNAK ERRE BŐVEN PÉLDÁK!! Nem tudom, hogy most a keresztényi alázatra buzdít minket vagy a bírkaságra. Büszkék vagyunk rá, hogy nem érték sérelmek a cigánysága miatt se az oktatásban, sem a munka világában. Örömmel értesítem Forgács phd-t, hogy engem sem gyakran hála Istennek, és én sem hejeslek mindent ami a cigányságon belül működik, de attól még nem hatáorolódok el a cigányságtól úgy, hogy annak szinte a létjogosultságát is megkérdőjelezem, sőt még azt is, hogy egyáltalán népnek merje magát vallani. Nem is értem igazából, hogy mi bántja, tán az, hogy a magyarok rajta kívül még azt is cigánynak merik nevezni aki nem olyan töléletes mint ő? Jézus arra bíztatott, hogy álljunk ki a nyomorultak mellett é vállaljuk fel a hitünket és mindazt amik vagyunk, mert ha mi megtagadjuk őt, akkor ő is megfog minket az Atya előtt. Azt is mondta, hogy orvosra nem az egészségeseknek van szüksége, hanem a betegeknek. Azt is mondta, hogy az dobja rá az első követ, aki közületek bűntelen. Az mondta még hogy ha csak azokkal tesztek jót akik veletek is jót tttek, akkor mivel vagytok külömbek a farizeusoknál vagy a pogányoknál. Forgács vajda, teccik érteni??

like 0 dislike 0


2011 Október 27 09:24:16

Azt hiszem nekem még nagyon sokszor el kell az írást olvasnom ahhoz, hogy mit akar a Forgács mester mondani. Legelső olvasatra azt hámoztam ki az írásból, hogy elismeri azt, hogy van cigány származás, mivel ő sját magát is, illetve közvetlen környezetét is annak tartaja. Sőt azon belül is meghatározza, hogy mely alcsoporthoz tartozik: a lovári alcsoportba. Szerintem úgy gondolja, hogy a cigányság nem valami mellett határozza meg önmagát és akar összetartani, hanem valami ellen. Az a hipotézise, hogy a mai magarországon élő vélelmezetten több százezre cigány népességnek nincs annyi KÖZÖS pozitív értéke, produktuma, amely miatt egy népnek nevezhetné magát. Azt pedig aki mégis a magyarországi cigány népeséghez tartozónak vallja magát, arról úgy gondolja, hogy ez egyetlen dolog miatt van. A nyomora, a magyargyűlölete és a devianciája miatt. Azért mert több féle nyelven beszélünk, sokféle képpen öltözködünk és viselkedünk és sokszínő a kultúránk és az értékrendünk ezért azt mondja, hogy nem is nevezhetjük magunkat romának. Bár nem vagyunk egy homogén etnikum, attól még egy etnikum vagyünk a népünkön belüli külömbözőségek ellenére is. Forgács atya szerintem egy olyan cigánysághoz akar tartozni, amely népcsoport nem tarthatja fenn magának a jogot arra, hogy hibázzon, bűnözzön, munkanélküli legyen, alantas legyen, dühös legyen, haragudjon.... MAGYARUL Ő ELHATÁROLÓDIK ATTÓL A NÉPCSOPORTTÓL, AMELYNEK VANNAK VÉLT VAGY VALÓS SÉRELMEI, HIBÁI, GONDJAI, KOMMUNIKÁCIÓS PROBLÉMÁI, KIRAKAT EPREZENTÁNSAI... tehát Forgács doktor maximalista. Ő egy tökéletes néphez akar tartozni, amely legalább annyira tökéletes mint ő maga vagy a közvetlen környezete, akikért teljes mellszélességgel ki tud állni. Tehát lokális szinten működik a vérségi lojalitása, de tágabb értelemben nem kíván ezzel az alantas cigánysággal és annak a hibáival azonosulni. Van számára egy jó hírem. Nem is kell, erre senki nem is kérte, én legalább is biztos nem. Nyílván önkritikát kell gyakorolnunk sokszor ahhoz, hogy másokkal szemben építő jellegű kritikát tudunk megfogalmazni, de ugyanez várható el a többségtől is velünk szemben és ez alól még az sem menti fel őket, hogy ők a többség és ők rendelkeznek a források felett!! Ezzel az írásával megkérdőjelezi mind azt a dolgot, ami miatt a roma érdeképviseletet elátjuk, ami miatt ma az USA-ban a feketék is RENDELKEZNEK FORRÁSOK FELETT, ADNAK KI ENGEDÉLYEKET, ISKOLÁKT MŰKÖDTETNEK, ÉS HA KELL FŰNYÍROT ADNAK KÖLCSÖN A FEHÉR SZOMSZÉDNAK. DE NEM KELL ODÁIG ELMENNI MÁR MÁR NÁLUNK IS VANNAK ERRE BŐVEN PÉLDÁK!! Nem tudom, hogy most a keresztényi alázatra buzdít minket vagy a bírkaságra. Büszkék vagyunk rá, hogy nem érték sérelmek a cigánysága miatt se az oktatásban, sem a munka világában. Örömmel értesítem Forgács phd-t, hogy engem sem gyakran hála Istennek, és én sem hejeslek mindent ami a cigányságon belül működik, de attól még nem hatáorolódok el a cigányságtól úgy, hogy annak szinte a létjogosultságát is megkérdőjelezem, sőt még azt is, hogy egyáltalán népnek merje magát vallani. Nem is értem igazából, hogy mi bántja, tán az, hogy a magyarok rajta kívül még azt is cigánynak merik nevezni aki nem olyan töléletes mint ő? Jézus arra bíztatott, hogy álljunk ki a nyomorultak mellett é vállaljuk fel a hitünket és mindazt amik vagyunk, mert ha mi megtagadjuk őt, akkor ő is megfog minket az Atya előtt. Azt is mondta, hogy orvosra nem az egészségeseknek van szüksége, hanem a betegeknek. Azt is mondta, hogy az dobja rá az első követ, aki közületek bűntelen. Az mondta még hogy ha csak azokkal tesztek jót akik veletek is jót tttek, akkor mivel vagytok külömbek a farizeusoknál vagy a pogányoknál. Forgács vajda, teccik érteni??

like 0 dislike 0


2011 Október 18 08:05:07

Atyám! privátilag a lakatosl@lab.hu e-mail címre küldd meg légyszíves az e-mailcímedet mert fontos lenne!

like 0 dislike 0


2011 Október 10 10:37:14

Atyám nagyon jókat írsz! Dicsőség az Úrnak!

like 0 dislike 0


2011 Október 10 10:35:17

Ott kezdődik a dolog, hogy az ORÖ egyáltalán nyitva van már. Van ott egyáltalán élet? Vagy ha valamit akarunk a Fehérháza kell menni? Ott az ORÖ új székháza?

like 0 dislike 0


2011 Október 04 07:47:05

Nagyszerű írás! Egyetértek!

like 0 dislike 0


2011 Október 03 12:36:29

Szö fij szönötosz tátámnyó, távesz báhtáló muro prál! Ember vagy azt megmondom!!!!

like 0 dislike 0


2011 Július 20 15:13:18

Ez, mint célkitűzés szerepel az Orbán Viktor és Farkas Flórián között köttetett keretmegállapodásban. Úgy néz ki tényleg lesz belőle valami, ha 2 hónappal az aláírás után már a kormányzati kommunikáció megindult etekintetben.

like 0 dislike 0


2011 Június 07 11:26:13

Jó az írás csak egy gondom van vele. Ilyet minden olyan roma, nem roma ember tud írni aki kicsit is jártas a közéletben és látja, hogy a pályázati rendszer és a közpénz elosztási rendszer milyen rosszul működött, működik és, hogy a pénzek mennyire nem érnek célba. Ezt az ember a saját bőrén tapasztalva, mindennemű felmérés nélkül is le tudja írni. De ha már kormányzati szinten volt egy személy, aki a probléma források feltárásával volt megbízva, akkor elvárható lenne, hogy egy publikus jelentés tartalmazzon hivatkozásokat. Pl.

Hol, mikor milyen mértékű problémák merültek fel

 a minisztériumi támogatásoknál

Közalapítványi támogatásoknál

 

Civil pályázati rendszerben

 

Stb..

 

Jó lenne statisztikákat, diagramokat, táblázatokat, interjúkat, beszenelt dokumentumokat látni, amelyekből mi egyszerű emberek is levonhatnánk a tanulságokat és nem csak a nagyok.

Amíg én ilyet nem látok addig ez a jelentés számomra csak egy olyan esszé, amelyet bármely roma diplomás fiatal kb. egy óra alatt megcsinál a saját tapasztalataira és a média

információkra alapozva.

 

like 0 dislike 0


2011 Június 03 08:22:55

A roa tiltakozik, lehetőleg jó messziről. ők biztos ismrik nagyon jól a helyzetet. Az egyház tudja mit csinál és senki nem feltételezhet rosszhiszeműséget a részükről. Kezd bosszantani nagyon ez a paranoid elkülönítési, szegregációs, asszimilációs, integrációs félelem, ami mostanában megy. Ezek sokszor mesterségesen generált félelmek. Utálom az Önjelölt jogvédőket. a Nyíregyházi romák közül ki kérte meg őket bátmire is.

like 0 dislike 0


2011 Május 31 13:44:39

bárcsak a szoc-lib időszak alatt is ilyen okosak lettek volna

like 1 dislike 0


2011 Május 31 13:44:03

Egyetértek!!!!!

like 1 dislike 0


2011 Május 31 13:40:47

A címben szereplő kérdés jogos. Szerintem sem kell paranoid módon ohzzáállni a dolgokhoz és mindenhol szegregációt keresni. Ha a Görög katolikusok veszik a kezőkbe a dolgot, akkor nagy baj nem lehet.

 

Dicsőség az Úrnak

like 0 dislike 0


2011 Május 18 14:52:20
Járjon jó példával elől és tartson önvizsgálatot a lovagrend a nagymesterrel, az ORÖ-vel, az újdonsült keresztényekkel és a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársággal az élen. Szegény Ceferino, ha most látja, hogy kik és mire használják a nevét biztosan zúgolódik. Ha így van, van is miért...... like 0 dislike 0


2011 Május 18 11:57:33

Robi Testvérem!

Nagyszerű az írásod és minden betüjével azonosulni tudok!

Gratulálok hozzá és a Jó Isten Áldjon meg!

Azt hiszem nem tévedek nagyot ha azt mondom, hogy te egyszer a romák, roma fiatalok, roma értelmiségiek, a roma hívő emberek egyik példaképe leszel.

 

Barátsággal: Lajos

like 0 dislike 0


2011 Május 10 14:58:43

Egyre kevésbé hiszem azt, hogy a véderő és a hozzájuk hasonló defektes csúszómszók, akik az elmekórtan területét képviselik maguktól találnák ki atthoc jelleggel az ilyen dolgokat, mint amilyenek történtek. Vélelmezhető, hogy az utóbbi években tudatosan generálják az ilyen eseményeket, mivel ez az érdeke azoknak akik az ilyen feszültségekből akarnak politikai tőkét kovácsolni. Már az eddigiek sem voltak piskóták, de félő, hogy az eddigiek még csak a főpróba részét képezték. A premieren már valódi emberek, valódi fegyverek valódi cselekmények lesznek és mindkét oldalon. KINEK AZ ÉRDEKE, HOG MAGYARORSZÁGON BELHÁBORÚ LEGYEN, EGYENLŐRE CIGÁNYOK ÉS MAGYAROK MAJD MINDENKI MÁS KÖZÖTT??!

like 0 dislike 0


2011 Május 10 14:42:38

pont egy Német eu biztos akarja számonkérni Magyarországot az emberi jogok betartásával kapcslatban? Érdekes. Ha lenne önkritikája akkor a híres nyugattal együtt rájönnének, hogy pl. egy trianon, hirosima, nácizmus után jó pár évtizeddel nincs erkölcsi alapjuk más országokat megregulázni még ezen a híres eu-n belül sem, ami az uzsorakapitalizmus fellegvára. Egyenlőre sok hasznát még nem láttuk!!!!

like 0 dislike 0


2011 április 12 08:39:21

A cigányság nélkül a Magyar nép ki fog hallni, ezt egy jó barátom mondta és egyet is értek vele

like 0 dislike 0


2011 április 12 08:35:45

Így kell tövig benyalni! Kérdés, hogy van-e még értelme.......

like 0 dislike 0


2011 Március 10 08:27:43

Szempontok az UNIÓS keretstratégiához. Micsoda szép kifejezések. Most mondjam azt, hogy szkeptikus vagyok? Nem mondom, inkább megpóbálok optimista lenni, hátha mostmár tényelg történik valami.

like 0 dislike 0


2011 Március 09 08:37:16

A cigány nép mindíg is a munkája által tudott érvényesülni és életben maradni évszázadokon át úgy hogy sosem háborúzott. A cigányságot bátran állíthatjuk Magyar honban elszegényítették. Az erőszakos asszimiláció miatt minden körülményt megszüntettek velünk kapcsolatban amely lehetővé tette addig a munkvégzésünket. A rendszerváltás óta pedig álszent módon a cigányságot hibáztatháj saját helyzetéért. Tehát legfőképpen az az oka a cigányság elszegényedésének, elszegényítésének hogy cigány!!! Aki mást mond vagy nem ért hozzá vagy hazudik!

like 0 dislike 0


2011 Március 09 08:22:52

Pártállástól függetlenül, szeritem ezt Mohácsi Viktóriának kellett volna adni. Osztolykán Ágnes túl korán kapta meg. Ez em jó. Többet kellene terepre menjen még. De ez csak az én véleményem.

like 0 dislike 0


2011 Március 09 08:14:47

Végre valami produktum. Írom mindezt úgy, hogy némi részem nekem is volt a szakkollégiumok létrejövetelében. Semmiféleképpen sem öndicséretnek szánom, mivel valóban úgy ézem, hogy a számos politikai tényező mellett roma ügyben történik egy hasznos dolog is. Az pedig, hogy mindez a törénelmi egyházak közreműködésével zajlik a legörvendetesebb dolog. Nekünk romáknak ez a valódi utunk!!

like 0 dislike 0


2011 Március 01 08:18:08

Nagyszerű, ehhez csak gratulálni tudok!

like 0 dislike 0


2011 Február 25 13:17:55

A roma üggyel kapcsolatos források kb. 500-1000 milliárd forintnál kellene, hogy kezdődjenek!!!!!!

like 0 dislike 0


2011 Február 25 13:04:19

Szóval van kisebbségi rasszizmus?

A roma népnek nincs hivatalos anyaországa. Többszár évet vándorolt. A világ minden érszére eljutott és sok helyen letelepedett és több száz éve úgy, hogy sosem háborúzott, sőt inkább e népcsoportot írtották sok országban és vadásztak rájuk, mint az állatokra csak azért mert romák. És Mi rasszitsták lennék? komolyan gondloja bárki is azt, hogy mi rasszisták lennék? Mi, akikbe a depressziós magyar társadalom belerúg akkor, amikor már senki nem áll szóba vele, amikor már mindenki lenézi, amikor már elfogyasztotta a világ összes nyugtatóját és már nem elég az ha dörmög a bajszaalatt?

Mi, akik kénytelenek voltunk a több száz éves megaláztatás után alternatív megélhetési, jövedelemszerzési és önvédelmi stratégiákat kialakítani?

 

Méghogy Magyargyűlölet?! Hihetetlen.....

 

Igen, igaz mindenki kapja meg  jogos büntetését a Magyar törvények szerint. De nézzünk körül, hogy mennyire érvényesül  cigányság rendőrség, bíróság, ügyészség előtti egyenlőség joga. Nézzünk körül, mennyi nem roma ember megússza a büntetést a gyorshajtástól kezdve, a drogozásig, egészen a milliárdos csaláson és emberőlésen át..

Örülnék ha végre egy hiteles, értelmes, autentikus roma ember beszélne a romákról. Aki más kisebbséghez tartozik, az beszéljen arról!!!!!

like 0 dislike 1


2011 Február 24 15:46:53

Szomorú, hogy a felülről érkező parancs/nyomás, a nagypolitika ilyen szinten képes beleszólni egy megyei CKö belügyébe. Ez szégyen.

Ez a világon a legpitiánerebb dolog.

Egyesek a pozícióhajhászáson meg a frakciózáson gondolkodnak a saját nyomoruságukból fakadóan, miközben a többi roma meg éhezik és azon gondolkodik hogy mikor menjen gallyat gyűjteni, nehogy a parasztok vagy a rendőrök elkapják.

like 0 dislike 0


2011 Február 24 13:33:18

Őszinte részvétem!

like 0 dislike 0


2011 Február 24 10:49:26

Büszke vagyok mert nagyon színvonalas volt a rendezvényünk!!!

like 0 dislike 0


2011 Február 24 08:16:56

Ezzel teljesen egyet tudok érteni, mert ha a diszkriminációt a munkaerő-piac szemszögéből nézzük, akkor láthatjuk, hogy bár van diszkrimináció, de a romák egy jelentős része el sem jut odáig, hogy diszkrimináció érje az elsődleges munkaerő-piacon, mivel olyan alacsony a végzettsége, hogy esélye sincs oda bekerülni. Amíg számos olyan hátránnyal küzd a cigányság, amely alapján jogosan utasítják vissza, addig nem beszélhetünk érdemben a diszkriminációról.

like 0 dislike 0


2011 Február 24 08:15:11

Ha a diszkriminációt a munkaerő-piac szemszögéből nézzük, akkor láthatjuk, hogy bár van diszkrimináció, de a romák egy jelentős része el sem jut odáig, hogy diszkrimináció érje az elsődleges munkaerő-piacon, mivel olyan alacsony a végzettsége, hogy esélye sincs oda bekerülni. Amíg számos olyan hátránnyal küzd a cigányság, amely alapján jogosan utasítják vissza, addig nem beszélhetünk érdemben a diszkriminációról.

like 0 dislike 0


2011 Február 23 12:01:55

Gratulálok! Ez nagyszerű! Egyre több ilyen kellene!

Hála a Jó Istennek, hogy ez is van

like 0 dislike 0


2011 Február 19 12:01:15

Kedves olga44!

Az Ön által leírtak egy jó részével egyetértek! A jobbik talán visszaigazolást láthat a dologban, mert a zoc. tv. e rendelkezése valóban erősen hajaz a jobbik javaslatára, amit anno megfogalmazott e területen. Ez a tv. nyílván mindenkire vonatkozik, de egyesek arra apellálhatnak, hogy több romát fog érinteni a dolog, mint magyart és az ellátásukat ezek az emberek el fogják veszíteni. Egyébként ez csak egy lehetőség. nem minden önkormányzat köteles az ellátás folyósítását a lakókörnyezet rendbetételéhez kötni, de a rasszista polgármesterek sok helyen, helyi rendeletben biztosan bevezetik, de sok helyen talán nem.

 

like 0 dislike 0


2011 Február 18 09:23:33

Uram! Ebben nincs közöttünk nézetkülömbség!

like 0 dislike 0


2011 Február 17 11:28:57

Az alelnök én vagyok. Szerintem a legtöbb hasznos roma program olyan kérdéseken bukik el ebben az országban, mint amit ön az utolsó mondatában feltesz.

Az ilyen kérdésekre lehet jó összeesküvéselméleteket gyártani. Egyébként nincs különösebb oka, de gondolom ezt a maga egyszerüségében nehéz elfgadni.

like 0 dislike 0


2011 Február 07 08:43:29

Gratulálok az Interjúhoz, nagyon jó!

 

Székely János Urat nagyra becsülöm és tisztelem.

Ha a Jó Isten is úgy akarja, akkor 2011. február 23-án, Itt Szekszárdon rendezünk egy szakmai fórummal egybekötött Könyvbemutatót, amelyen részt vesz és bemutatja könyvét Székely János Püspök Úr.

like 0 dislike 0


2011 Február 02 09:21:19

Azt gondolom, hogy számtalan dolgot bele lehet gondolni  a fotókba és azok elkészítésének tematikájába. Azt nem mondom, hogy nem lehet ráció abban amit Szuhai mond, de álláspontom szerint ez egy összeesküvés elmélet, egy álpolémia.

Nem tartom a szociológusainkat hitelesnek az ilyen állításaik tekintetében, mikor súlyos milliókat arra kapnak, hogy külömböző tanulmányokban arra világítsanak rá, hogy melyek a két népet (Romát-Magyart) elválsztó külömbségek és nem azt kutatják, hogy melyek azok az azonosságok, párhuzamok, amelyek kb. már 600 éve összekovácsolják e két népet.

like 0 dislike 0


2011 Január 31 08:32:45

A kisebbségi önkormányzatokat pedig lehet szidni, mert sok tekintetben van miért, de egyet ne felejtsünk el ez az egy olyan törvény által szabályozott formája a roma kérdésnek, amely mentén az éppen aktuális kormány valamilyen szinten köteles a roma üggyel hivatalosan foglalkozni. Lehet azt mondani, hogy szünjön meg, de a civilekkel csak lehetséges együttműködnie a kormánynak, de nem kötelező mert az egy önkéntes szerveződés, míg a kisebbségi önkormányzat egy jogi személy. költségvetési szerv, demokratikusan megválasztott érdeképviselet.

like 0 dislike 0


2011 Január 30 18:17:15

Igen, abban a rendszerben sok olyan dolog volt, ami pozitív volt és az emberek a saját bőrükön érezték a hasznát. A mi generációnk meg most azt érzzi a bőrén, hogy az akkori sok jónak most ára van és most kell tőrlesztenünk.

 

like 0 dislike 0


2011 Január 30 11:46:46

Akkor amikor Magyarország kezében van az EU elnökség és kiemelt területté nyílvánítja a roma ügyet, a hazai és külföldi baloldal és neoliberális társaság a médiatörvényre, a sajtó és szólás szabadság vélt korlátaira tereli a figyelmet. Nehogy már véletlenül fél évig többek között a roma ügyről beszéljünk.

Ráadásul annyira él bennük a bosszúvágy, hogy a saját országukat is lejáratják inkább, de a Fideszt és Viktort mindenképp le akarják járatni, mert komoly lelki, fizikai és talán szexuális ingerenciája is van ezeknek a defektes csőcseléknek arra, hogy Gyurcsány, kóka náciballiberálisbűnözőmaffia tovább nyomrítsa őket.

Ahogy a fecó mondaná ez a kurva ország ugyan olyan szoci maradt mint amilyen évtizedekig volt.

Tán az a baj, hogy Viktor véletlenül szembe mert menni a bankszférával és a nagytőkésekkel? Tán az a baj, hogy nem engedi kilakoltatni az embereket és talán az is a baj, hogy a közpénzrablókat a rács mögé akarja dugni?

Vagy tán tényleg a médiatörvény a baj? Tán az, hogy kevesebb felületet kapnak a buzik, a dohányosok, az alkeszok, a pornomániások? Tán ez a baj?

Én azt mondom, hogy akinek ennyire rossz a Viktor alatt, az sírja vissza a Gyurcsány rezsimet és egye meg húsát!

 

Egyébként meg akik most az utcán sztrájkolnak, ha nem lenne demokrácia Magyarországon akkor nem tehetnék meg azt amit most megtesznek. Demonstráltak volna Gyurcsány alatt, a rendőrök akkor biztosan szétverték volna őket.

de midegy is, az már régen volt. Az ízig vérig szocik hamar felejtenek

like 0 dislike 0


2010 December 16 07:57:04

Magam részéről egyet értek!

like 0 dislike 0


2010 December 16 07:56:10

Támogatandónak tartom az elképzeléseket és a tervezett programokat. Végre, már itt volt az ideje.

like 0 dislike 0


2010 December 16 07:54:35

Egyet értek Balog Úrral! Végre valami normálisnak látszó elképzelés/program.

like 0 dislike 0


2010 December 16 07:53:05

Véleményem szerint a legoptimálisabb az lenne ha a Lungo Drom listán szereplő emberek futnának be. Abával semmi bajom, de kérdés, hogy a nemes céljait mennyire tudja véghez vinni ha Kolompár és Teleki áll a háta mögött. Tiszavirág életű összeborulásnak látom ezt a szövetséget.

like 0 dislike 0


2010 December 16 07:49:07

Ez az Józsi, egyet értek veled! Hajrá! Csak így tovább!!

like 0 dislike 1


2010 December 15 15:49:00

Üdvözöllek Kaméleon Vadász!

Úgy látszik valóban meg kell fogadnom a tanácsodat és több időt kell szentelni annak, hogyha hozzászólok valamihez. Látom Te nem sajnálod az időt és a karaktereket, Te felkészülsz! Rendben, a jövőben megpróbálok erre odafigyelni. Az írásaimban egyébként semmilyen taktika és stratágia sincs, ráadásul én nem is látom át úgy az írásokat, mint ahogy te felvázoltad a dolgokat és ebből folyamatot vezettél le. A magam részéről arról szólt a dolog, hogy elolvastam az írást és valóban nem jöttem rá, hogy kiről van szó. Aztán tulpica rákérdezett és aztán esett le nekem is. Én tagja vagyok a szakkolinak és valóban minden érdek nélkül írtam velük és a Kamarás Istvánnal kapcsolatban azt amit írtam. Nyílván az írásomban, mint ahogy gondolom mindenkiében megjelenik a tárggyal kapcsolatos érzelem és az írás módja, stílusa aszerint változik, de ennyi.

Én a magam részéről elfogadom, ha a szakkolival és a Kamarással kapcsolatban valaki más véleményen van és a továbbiakban sem itt sem máshol nem folytatom a téma boncolgatását, ugyanis én a személyes élményeimből indulok ki, míg egyes hozászólok észrevételeim szerint találgatnak, vádaskodnak, dolgokat emlegetnek fel, amelyek leginkább a részinformációikból, hallomásaikból, sejtéseikből keletkeznek. Ez alapján a személyes tapasztalatokat nem tudom összevetni azzal, ha valaki találgat azzal kapcsolatban, hogy pl. miért nem elnöke már a református cigáymissziós tanácsnak, vajon haragszanak-e az egyházak azért mert a programjainkat ők finanszírozzák, a szakkoli mindíg affelé van fordítva akitől hasznot vár..stb. Ezekkel nem tudok valóban mit kezdeni mert én benne vagyok és tudom, hogy mi igaz és mi nem. Azt meg, hogy mennyire és mióta ismrem a Pistit és ezzel kapcsolatban milyen következtetéseket vonsz le nem kívánom kommentálni mert teljesen tévúton jársz, de hála Istennek ezeket már nem fogjuk kitárgyalni.

Minden jót és békés ünnepeket kívánok neked és az összes hozzászólónak:

 

like 0 dislike 0


2010 December 15 08:23:20

Traian Basescu államfő okosan gondolkodik.

like 0 dislike 0


2010 December 15 08:20:39

Makai nem rossz stratéga és diplomata, de ezt nem dícséretnek szánom. Ha lesz a romaságra nézve pozitív produktuma annak, hogy ezek az emberek díjat kaptak, akkor ok, de én szkeptikus vagyok és nem a személyek miatt, hanem azért mert általában ez a folyamat nem úgy szokott működni, hogy az elismerésért cserébe megjutalmazzák a romaságot, hanem csak azt akitől kapták a díjat és ez nem jó.

like 0 dislike 0


2010 December 15 08:16:48

Elméletileg ez a (Kolompár vezette) csapat is építő köve lesz az Új roma szövetség néven elhíresüt békemámorban szenvedő közösségnek!? Szép kilátások mondhatom. Aba Úr biztos, hogy jól meggondolta kivel szövetkezik??!

like 0 dislike 0


2010 December 14 14:13:35

Remélhetőleg a jobbik képviselői a gondviselés bölcs és mindenkinek az érdeme szerinti büntetést kirovó igazságszolgáltatása lehetővé teszi, hogy egyszer olyan cselekményeknek esnek áldozatul hófehér fajtársaiktól elszernvedve, amelyeket szerintük jellemzően cigányok követnek el. Ki tudja ebben az országban hányan félnek a parasztbűnözéstől és parasztterortól. Egy biztos még emlékszem arra, amikor az Osztrákok a Magyarbűnözés miatt megutálták Magyarországot és közép-kelet Európa szégyenei lettünk azok miatt a Magyarbűnözők miatt, akik olyan tetvesek és csórók voltak, hogy kijártak Bécsbe videót, ruhát meg kaját lopni. Az én családom meg kiment zsigulival és a boltban szépen megvette. Schifferrel az általa feszegetett dologban egyet tudok érteni. Pusztuljon a Jobbik.

like 0 dislike 0


2010 December 14 10:58:08

Szia!

Ajánlom figyelmedbe a kaméleonvadász elnevezésű jegyzetet, amelyben a szakkolit meg a Kamarás Pisit gyalázzák. Szükség lenne a radikális megnyílvánulásodra a szakkoli védelmében.

 

Üdv: Lakatos Lajos (deloro)

like 0 dislike 0


2010 December 14 10:37:20

Tisztelt Ajtai Úr!

 Mivel tudtommal Ön a Lungo Drom Bács- Kiskun megyei elnöke, ezért javaslatai -amelyek arra irányulnak, hogy gyakoroljunk önkritikát és vessük ki magunk közül, a roma értelmiségből az oda nem illő személyeket- akkor érnek célba, ha jó példával jár elől és elősegíti azt, hogy az Ön által képviselt szervezetben is a magukat nagyszerű roma vezetőnek tartó személyek önkritikát gyakoroljanak és kivessék maguk közül a bizalomra nem méltó, kaméleonkodó, büntetett előéletű, erkölcstelen júdásokat, hamis prófétákat.

like 0 dislike 0


2010 December 14 09:35:19

kedves baba!

Köszönöm a nagylelkű segítséget, de nem akarom mások fúrum vagy blogbejegyzéseit kommentálni és minősíteni. Mivel Tolna megyei vagyok csak az Fridrich Ebert Alapítványhoz tudok hozzászólni. A roma szakkollégium programjainak a finanszírózása előtt már évek óta és még azóta is a Tolna megyei Fadd- Dombori településen tart az alapítvány egy roma közéleti képzést a CKÖ-k részére. Én is voltam CKÖ vezető és sokat jártam a közéleti képzésre. Mivel nem tisztem megítélni (és másnak sem az) a finanszírozó alapítvány idológiai elkötelezettségét ezért nem érzem úgy, hogy ez rám vagy más résztvevőkre nézve ez bármiféle politikai kötelezettséggel is járna. Sőt az Alapítvány által finanszírozott programokon nem is volt preferálva a politizálás.

Azt, hogy már miért nem elnöke a református cigánymissziós tanácsnak a Kamarás azt minden bizonnyal az tudhatja aki maga is tagja a tanácsnak vagy érintett a dologban, de ha egyszermár megválasztották akkor ez gondolom azért elsimerés egy ember felé vagy ezt is rosszul látom? Mindegy! Én tisztában vagyok a kompetencihatáraimmal és azokkal a dolgokkal amik rám tartoznak. Hála Istennek már nem abban a világban élünk, amikor a körülöttünk élő emberekről, ismerőseinkről, családtagjainkról és barátainkról mindent tudni kell. Nem állunk olyan viszonyban a Pistivel, amely miatt nekem azzal kellene foglalkoznom, hogyő hogyan építi a karrierjét. Köszönöm Baba a jótanácsot, de az, hogy kiket választok barátnak, ismerősnek....stb az az én dolgom. Ebben senkihez nem fogok tanácsért fordulni, mint ahogy én sem azzal foglalkozom, hogy más kit választ barátjául.

És ha Ti vélhetően benfentes személyek vagy önjelölt politológusok olyan jól átlátjátok a Kamarás Pistivel kapcsolatos történéseket, akkor hajrá! Érdemi lépéseket kell tenni azirányba, hogy változzanak a dolgok és lokálisan vagy országosan olyan szerepet kell vállalni, amiben meglehet mutatni, hogy jobban csináljátok a dolgot. Az azonban szerintem nem a legkonstruktívabb dolog, hogy először rébuszokban gyalázunk, majd találgatunk az eseteleges poltikai, karrierépítési, ideológiai folyamatokkal kapcsolatban.

Ha kérdés vagy közölni való van, akkor a Pisti biztosan fogadókész. Megadom a mobilszámát és meglehet vele beszélni. Ez a történet ennyire egyszerű, mivel ő nem tartozik az elérhetetlen, felhőkön lépkedő roma vezetők táborába.

 

like 0 dislike 0


2010 December 14 08:58:36

Tisztelt ajtaitibi/kaméleonvadász Úr!

Én az eddigi szerény tapasztalataimból tudok kiindulni. Ezek alapján amikor a szakkollégiumot dícsértem, akkor azokat az embereket dícsértem, akiket ott megismertem, akik kedvesek, szeretetreméltóak és jólképzettek a maguk szakterületén. Természetesen az igazgatói posztnak várományosa nem vagyok és nincsenek is ilyen ambícióim. Azt gondolom, hogy akinek/akiknek az lesz a dolga, hogy leépítsek vagy kivessék maguk közül, ha úgy gondolják majd megteszik, ha nem, hát nem. én egyiket sem érzem dolgomnak és a magam részéről okot sem látok rá, de kedves uram. Ön előtt a lehetőség. Tessék megtenn azt amit meg kell tegyen. Ha rosz focit lát a pályán, akkor nem a pály széléről kell kiabálni, hanem fel kell menni a pályára vagy nem kell nézni a meccset.

like 0 dislike 0


2010 December 07 15:00:12

Szia Artúr!

Lakatos Lajos vagyok a szakkoliból. Ugye a fenti írásoddal nem rám céloztál?

 

Üdvözlettel és Őszinte Tisztelettel: Lajos

like 0 dislike 0


2010 December 07 11:46:07

Sziasztok!

Újra elolvastam a hozzászólásokat és nekem egyre zavarosabb a dolog. Én tagja vagyok a roma szakkollégiumnak és állíthatom, hogy nagyszerű és szeretetre méltó emberek vannak benne. Büszkeséggel tölt el, hogy Kamarás Pistit a kollégium igazgatóját a barátomnak tudhatom és bízom benne, hogy nem ő van a célkeresztben. Kaméleon véleményem szerin rossz irányban halad és ha a menetelés közben csak az írásai költőies és körmönfont stílusára figyel, akkor a tartalom a lényegét veszti, főleg ha ki kell belőle találni, hogy kire és mit akar mondani.

like 0 dislike 0


2010 December 07 09:02:09

...csak a nagy összekapaszkodásban ki ne törjék egymás nyakát...

like 0 dislike 0


2010 December 07 08:52:17

Szerintem igazuk van.

Mindenki cigányoz minket, sőt még sokszor mi magunk is nagy büszkén a mellünket verve vállaljuk a cigány megnevezést, holott mindenki tudja, hogy ez a mi népünknek a gúnyneve. A romani nyelvben romaként azonosítjuk és deffiniáljuk magunkat. Az archaikus román nyelvet beszélő beások az általuk beszélt nyelvbe Magyarországra érkezve már a gűnynevünket integrálták be a nyelvükbe, de attól még mi romák vagyunk és engem egyáltalán nem érdekel, hogy holnaptól, hogyan nevezik a cigánypecsenyét, de én ragaszkodom a roma megnevezéshez és próbálom a lehető legtöbbször kerülni a cigány szó használatát.

like 0 dislike 0


2010 December 02 15:31:31

Köszönöm tulpica!

Hát így legyen. Én is szkeptikus vagyok sokszor a CKÖ-kel kapcsolatban, de egyenlőre ez az egyetlen intézményi rendszer, amellyel kapcsolatban jogszabály írja elő, az együttműködést és a közös munkát romák és nem romák között. Ha ez sem lesz, akkor a civilek követelhetnek bármit. Az sem az önkormányzatokat, jegyzőket, apparátusokat, sem pedig másokat nem kötelez semmire. A CKÖ ha másra nem is arra azért jó, hogy a gádzsók legalább a látszat kedvéért valamelyest szabályozák az életünk egy területét, plusz adnak mellé évi pár száz ezret, amiből egyesek kenyeret meg tüzelőt vesznek, mások elszórakozzák, megint mások meg nagy naívan érdemi dologra szeretnék költeni, de nekik meg sok mindenre nem telik belőle, max a jól bejáratott roma napra.....

like 0 dislike 0


2010 December 01 12:07:51

Tetszik az írás tartalma és stílusa is. Ügyes.

like 0 dislike 0


2010 November 30 09:08:59

jó az írás, csak jó lenne tudni, hogy ez most az összes roma értelmiséginek szól, vagy az író egy valakire gondol, akit nem nevez meg. én az utóbbira tippelek, de a kaméleonkodás mellett a rébuszokban való megnyilatkozás is legalább olyan félrevezető.

like 0 dislike 1


2010 November 17 15:12:10

Nagyon köszi.

igen, egyszerű a képlet, de tudod nem akarásnak nyögés a vége.

Üdv: Lakatos Lajos

like 0 dislike 0


2010 November 03 15:18:13

Nagyon igaza van Derdák Úrnak!

Egyetértek

like 0 dislike 0


2010 Október 26 09:06:16
Ez szégyen. Ez az állam ennyire kicsinyes lenne. Az állam csak arra fizet ki több milliós kártérítéseket, hogy az ünnepi tüzjázékokon annak ideján megsérült embereket kárpótolja, ezen meg spórolni akar? Abszurd!! like 0 dislike 0


PROGRAMAJÁNLÓ
Előző hónap 2013 Május   Következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Aktuális: 
HÍRDETÉS



EGY ÉVE TÖRTÉNT
  • Nagy a távolság a romák és a többségi társadalom között

  • Kirekesztésre és a romák rosszabb életkörülményeire figyelmeztet az EU Alapjogi Ügynöksége

  • A nemzeti romastratégiák végrehajtására szólítja az EU-tagállamokat az Európai Bizottság

  • Romagyilkosságok - Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott a büntetőper

  • AI-jelentés: Magyarországon jelentősen nőtt a társadalom elégedetlensége



CÍMKE FELHŐ
KI KICSODA?

SZAVAZÁS

Hányasra értékeled a jelenlegi kormány romapolitikáját? (értékeld 1-5 ig. 1=nagyon rossz, 5=kiváló)




















KÖVESSEN MINKET ONLINE
KÉPGALÉRIA
 PARTNEREINK:


  • sosi - na mi van?
    www.sosinet.hu





    Decade of Roma Inclusion





  • Rádió C



    100 Tagú Cigányzenekar



    MTV-Roma magazin