SZENNY, MOCSOK, HAZUGSÁG !Címkék: Fasizmus |
Egyre másra jönnek létre olyan portálok, amelyeken a cél az, hogy a szélsőjobb ellen megszólaló, a demokratuikus elveket, vagy az emberi jogokat védő embereket megtámadnak, rágalmaznak, lejáratnak, vagy egyszerűen csak gyűlöletet akarnak kelteni.
Vajon ki áll mögöttük? Tényleg a JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM vezetői mozgatják a szálakat? Erre szeretnék választ kapni ha nem Vona Gábortól, akkor valamelyik vezető tisztséget viselőtől.

SZENNY, MOCSOK, HAZUGSÁG!
SOKAT GONDOLKODTAM azon, hogy érdemes-e, változtatna-e, valamit a társadalmi párbeszéd módján, ha egyből, egyenesen a Jobbik Magyarországért Mozgalom Vezetőihez fordulnék kérdéseimmel.
Nem változna semmit, hiszen maga a vezetőség az, amely nem határolódik el azoktól, akik a pártjukat bemocskolják, beszennyezik. Szellemi silányság veszi körül mindazt, amit ma Magyarországon a szélsőjobb szimpatizánsai színre visznek. Alkalmi kicsi hazugságok, jól körbe ágyazva valós és valótlan elemekkel. Jól meg vannak egymással, és pártjukkal. Az értelmiségiek pedig, akik tisztán jó szándékkal csatlakoztak egykor a mozgalomhoz, most szégyenkezve hallgatnak. Vajon miért?
NEM EZT AKARTÁK! Hitük szerint, lebontottak volna egy politikai rendszert, vagy szerették volna megbuktatni a szocialista vezetésű kormányt – akár radikális eszközökkel is. Maradtak volna a törvényesség talaján, nem volt szándékuk a zsidók, cigányok, más nemzetiségűek kiirtása, meggyalázása, a fasiszta eszmék ujjra élesztése. Igaz, maga a párt vezetése volt az, amelyik zászlajára tűzött egy jelmondatot, amely önmagába véve is szégyen és gyalázat, de ha tömegeket akartak megnyerni, akkor valami olyasmivel kellett előrukkolni, amely ma, a magyar társadalomnak a rákfenéje, és ez nem más, mint a bűnözés. Kábítószer, fegyver kereskedelem, nők futtatása, kizsákmányolása, lakás maffiák működése, zsarolások, erőszakos, élet ellenes bűncselekmények tömkelege, és a nagyon szegény régiókban az uzsoráztatás.
Mindezt egyben – bűnözésnek nevezzük!
A JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM vezetése azonban, talált magának egy speciális ellenséget, a cigányságot! Retorikájukban már-már a fasiszta eszméket idéző, sőt azt fel- elevenítő mondatok, szóképek jelentek meg. Különösen jól hatott ez akkor, amikor egy bűnözői csoport, - amely ténylegesen a cigány kisebbségből került ki – aljas, kegyetlen módon meggyilkolta Szögi Lajost. A bűnelkövetők a törvény szerint legsúlyosabb büntetést kapták, teljes joggal. Ezzel, minden, törvényt tisztelő magyar, és cigány ember egyetértett. De egyetértés volt, van és lesz abban is, hogy a bűnelkövetőknek nagyon gyorsan a törvény kezére kell kerülniük, és meg kell kapniuk a méltó büntetésüket, - függetlenül attól, milyen a bőrük színe, mely vallásnak tagjai, vagy mely etnikumhoz – tartoznak!
A napi híradásokban, sorra olvashatjuk, az elektronikus sajtóban pedig láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy a súlyos élet ellenes, vagy vagyon ellenes cselekményeket döntő többségében nem a cigány származásúak követik el. Ilyenkor a Jobbik Magyarországi Mozgalom tagjai hallgatnak, szimpatizánsai pedig megpróbálják a szerecsent „kimosdatni”! Így volt ez akkor is, és még mindig ezt teszik abban az ügyben, amikor a Keleti pályaudvarnál a szolgálatban lévő rendőrt „meggyilkolták, vagy elgázolták. Az elkövető csak erősen nap égette barna bőrű, - de nem cigány származású! Mégis a szimpatizánsok, vagy tagok igyekeznek ezt a bűncselekményt is etnikai szintre emelni. Hasonlókat lehetne még emlegetni, de értelmét nem látom.
Az internet adta lehetőségek is korlátlanok! Egymás után jönnek létre szélsőjobboldali portálok, amelyek a hazugságra, a szennyre és a mocsokra épülnek. Hivatkoznak a Jobbik Magyarországért Mozgalomra, retorikájuk pedig már nem súrolja, hanem egyenesen fasiszta, rasszista, antiszemita. Megnyilatkoznak egy parlamenti párt nevében, mocskolják mindazokat, akik ilyen, vagy olyan módon megkísérelnek felszólalni a jogtalanság, az embertelenség ellen. Különösen fájó pontjuk, ha hivatásos jogvédő, vagy csak olyan ember szólal meg, aki az emberi jogokat és kötelezettségeket nem csak ismeri, hanem oktatja is, és amennyiben lehet, azok megsértéséről saját blogban véleményt is mond.
Vannak és működnek olyan roma portálok, amelyek kifejezetten a magyarországi cigány lakossághoz, népességhez szólnak. Megkísérlik a közvetítést a többségi társadalom, és a legnagyobb kisebbség tagjai között. Egyik portál sem uszít, egyik portál sem rágalmaz, emberi hangon adunk hírt egymásnak, és mondunk véleményt!
Nagy valószínűséggel ez a tevékenység a részünkről eredményes lehet, hiszen a JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM tagjai, szimpatizánsai, nem egy esetben, öt-hat, vagy még több nick névvel beregisztrálnak, és mindent megtesznek azért, hogy ezek a közösségek ellehetetlenüljenek. Beépülnek, beregisztrálnak minden olyan oldalra, ahol a demokrácia, mint értékrend jelenik meg, és ahol az ember tisztelete, megbecsülése alapvető követelmény. Bomlasztanak, züllesztenek, hirdetik aljas, rasszista, antiszemita eszmeiségüket.
A hangnem, amelyet megengednek maguknak, alpári, a kocsmai söpredék is jobban kommunikál ismert, vagy ismeretlen társával. Nem tudom, hogy ezek az emberek tényleges tagjai-e, a pártnak, vagy csak szimpatizánsai!
HA a JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM vezetősége ezeket az embereket felvállalja, akkor nincs miről beszélni! El kell fogadni azt, hogy amilyen a tagság, olyan a vezetés, és olyan a politikája is.
Nem akarom elhinni, hogy a Magyar Köztársaság Parlamentjében lévő párt, mindezt a szennyet, mocskot, hazugságot a magáénak vallja. Van saját politikája, amit mi, a társadalom jóérzésű tagjai vagy elfogadunk, vagy nem, de amíg törvényesen működnek – el kell viselni.
Nem várom el, hogy Vona Gábor elnök úr személyesen határolódjon el azoktól, akik az általa vezetett pártot, mozgalmat beszennyezik, besározzák. Kíváncsi vagyok, hogy a vezetőségből lesz-e, valaki, aki felhívja a szimpatizánsok figyelmét arra az írott és íratlan kötelezettségére, miszerint a társadalmi párbeszédnek, a kommunikációnak vannak olyan szabályai, amelyeket az értelmes, okos emberek figyelemmel kísérnek, és be is tartanak. Vajon lesz-e, olyan személy, aki ezektől a személyektől, a szennytől és mocsoktól bűzlő honlapoktól a párt nevében elhatárolódik, vagy marad minden a régiben és akkor a jelzőket, amelyek mindehhez ragadnak, már vízágyúval sem lehet lemosni.
Budapest, 2010-09-09
Csak egy ember, aki gondolatait, írásait
„ nevével” ellátva, adja közre.
Villás Lajos

A RomNet cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Ha még nem regisztrált, tegye meg itt!
Ehhez a cikkhez eddig 1 hozzászólás érkezett.
(0)
(0)
Tisztelt Barátaim, Ismerőseim!
Ez a Blog megjelent a C-press oldalain is. Egy nap alatt, több, mint 140 hsz. volt. Többségében igazolta azt, amiről írtam.
A blog, az írás megjelenik az Amerikai Népszava írott sajtójában, és magán az elektronikus ujságon is. Erről, a lap főszerkesztője Bartus László úr, írásban tájékoztatott.
Merjük kimondani az igazságot, és ismerjük el, ha hibáztunk. Ettől félnek azok, akiknek érveik nincsenek, csak hangjuk...
Köszönöm mindenkinek, aki a c-press oldalain, vagy más portálokon a blogomhoz hozzászólt.
Tisztelettel: Villás Lajos




































